Közélet

Berényi: „Az együttműködés érdekében mindenkinek vissza kell vennie politikai identitásából”

Berényi Józsefet, akit az MKP hétvégi kongresszusán a párt általános alelnökévé választottak, többek közt arról kérdeztük, mi lesz a feladata, illetve hogyan látja a magyar politikai szereplők együttműködésének lehetőségét.
Czímer Gábor

2020. július 20. 19:02

Berényi Józsefet az MKP általános alelnökévé választották a tisztújító kongresszuson ⋌(Somogyi Tibor felvétele)
Berényi Józsefet az MKP általános alelnökévé választották a tisztújító kongresszuson. - Somogyi Tibor felvétele

Hogyan értékeli az MKP kongresszusát?

Új elnökünk és Országos Tanács- (OT) elnökünk van. Az, hogy a két legfontosabb tisztségben újítás történt, egy jelentős üzenet a nyilvánosság felé. Az új pártvezető, Forró Krisztián már hosszú évek óta Nagyszombat megye képviselője és önkormányzati képviselő is egyben, ebből is látszik, nem kezdő a politikában. Emellett a párt egyik meghatározó szakmai arca, Farkas Iván és irányadó tevékenységemmel én is ott vagyok mellette tapasztalt alelnökként, illetve még Cziprusz Zoltán is alelnök, aki ugyan egy fiatal személyiség, de szervezési kérdésekkel kiválóan tud foglalkozni.

Az MKP kongresszusa nem azt a jelöltet választotta az OT elnökének, akit Forró javasolt. Ön szerint mit mond el ez a tény arról, hogy az új elnöknek mekkora ereje van egyben tartani a pártot?

Ez azt mutatja, hogy demokratikus párt vagyunk, hiszen a titkos szavazás során mindenki a zsebében hordja a marsallbotot. Forró Krisztiánnak és Köpöncei Péternek, a megválasztott OT-elnöknek együtt kell összefognia a pártot. Krisztián Nagyszombat megyei, míg Péter Nyitra megyei, így a két legerősebb megye képviselteti magát. Pétert olyan közelről nem ismerem, az írásait viszont olvastam, amelyek nagyon jók, pontosak. Vezető politikusként még nem tudok róla sokat, remélem, beilleszkedik majd a csapatba.

A pártvezetésen belül az ön tisztségét általános alelnöknek hívják. Konkrétan mi a feladata?

Úgy látom, két feladat van előttem. Az első azzal függ össze, hogy én még 1997-ben ott voltam az akkori három magyar párt fúziójáról szóló tárgyaláson. Most pedig ugyanilyen nagy kihívásnak nézünk szembe: hogyan tudjuk egyesíteni az erőinket. Így én azt a tapasztalatot, amit ott annak idején szereztem, rendelkezésére bocsátom a pártnak. Itt megjegyezném, hogy amikor a múltkor az Országos Tanácsunk ülésén elkezdtem arról beszélni, hogy pontosan mi történt 1997-ben, mit fogadott el az akkori három magyar párt, azt láttam sok kollégám szemében, hogy újdonságot mondok nekik. Sokan 23 évvel ezelőtt még ugyanis egészen fiatalok voltak, most pedig már az OT-n belül döntési pozícióban vannak. Az egyik feladatom tehát a magyar egység keresésének a lehetősége, a másik pedig az, hogy a magyar és a szlovák kormány irányában rendelkezésemre álló kapcsolatokat megpróbáljam felhasználni. Ha a szlovák kormánynál el tudjuk érni azt, hogy a koncepciók és törvények előkészítése során kikérjék a véleményünket, akkor ezt megfelelően meg kell fogalmazni. A szlovák kormány döntéshozatali előkészítésében jó lenne ott lenni, annak ellenére, hogy nem vagyunk bent a parlamentben. A magyar kormányzat irányában pedig valahol ugyanez a feladat: a határon túli politikáját kell úgy alakítani, hogy leginkább tükrözze az itt élő embereknek az igényeit.

A magyar politikai szubjektumok együttműködéséről szóló tárgyalások során akkor kulcsszerepet fog betölteni?

Az új elnökön múlik, hogy milyen feladatot szán nekem, de nyilván nem fogok félreállni a három legfontosabb szubjektum, az MKP, az Összefogás és a Most-Híd együttműködési kereteinek kialakítása során.

Egy ilyen együttműködés milyen koncepció mentén jöhet létre? Alelnökként bevinné-e az MKP-t például egy választási párt ernyője alá?

Most már többet vár el a közvélemény, egy választási párt ugyanis nem egy hosszú távra szóló dolog. Egy házassághoz ráadásul menyasszony és vőlegény is kell. Az egy dolog, hogy én mit szeretnék, és mi az, amit a partnerek elfogadnak. Egyben az is igaz, a partnereknek látniuk kell, hogy mi vagyunk a legnagyobb erő, amelyet nem lehet megkerülni, vagy figyelmen kívül hagyni. Valahogy majd mindenkinek vissza kell vennie a politikai identitásából ahhoz, hogy mind a három szubjektum megtalálja a helyét az együttműködésben. Én személy szerint az Összefogással szeretném folytatni elsőként az együttműködést, utána pedig a Most-Híddal is egyeztetni kell. Az utóbbinak főleg a Híd részével, mert szerintem Most már nincs. Illetve még ruszinok is képviseltetik magukat, akikkel szintén meg kell találni az együttműködés lehetőségét, de szerintem nagy akadálya nincs annak, hogy a közös szubjektum egy magyar pártként működjön. Az én korábbi javaslatom egy egységes magyar párt létrehozásáról azt tartalmazta, hogy párton belüli platformokat kell létrehozni. Így alakult ki 1998-ban is az első egység. De ehhez nyilván még nem tudjuk a partnerek válaszát. Az együttműködési keret kialakításánál mindig nagyon sok egyéni érdek is megjelenhet a háttérben. Azért például, mert valaki nem fér be egy közös lista első 15 helyére, vagy nem lesz megyei jelölt, nem teheti meg, hogy kerékkötője legyen az együttműködésnek. Így számomra nagyon fontos, hogy ezeket az együttműködési tárgyalásokat a lehető legnyíltabban folytassuk, mert ha nem így történik, akkor szerintem kudarcra vannak ítélve. Enyhe túlzás, de én legszívesebben a sajtót is beengedném ezekre a tárgyalásokra. 

Ki tudja azt zárni, hogy az MKP ragaszkodjon ahhoz a koncepcióhoz, hogy ez a párt egyfajta anyahajó legyen a többi szlovákiai magyar politikai szubjektum számára?

Nem zárom ki, mert mi vagyunk a legnagyobbak. Ezt a partnereknek is figyelembe kell vennie. De természetesen a cél, hogy a három szubjektum megegyezzen.

Az MKP új elnökségének az összetétele mit vetít előre a szlovák pártokkal, azon belül is az OĽaNO-val való együttműködés szempontjából?

Nem szűkíteném le az OĽaNO-ra, inkább úgy fogalmaznék, hogy a kormánypártok még mindig közelebb állnak hozzánk, mint a parlamenti ellenzék. Ebből a szempontból előnyt jelent, hogy az új elnök, Forró Krisztián nem volt részese az elmúlt időszak OĽaNO-val való konfliktusainak. Itt most az Igor Matovič miniszterelnöknek átadott memorandumra gondolok. Az együttműködés így valószínűleg egyszerűbb lesz.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Költségvetési Tanács

Ami a pénzszórást illeti, az előző kormányok jócskán túllőttek a célon

Richard Sulík

Megvitatják Sulík tervét a szakértők, de nem helyeslik az erők megosztását

Tallós

Összefogtak az önkéntesek a kastélyért

Viera Kováčiková
Frissítve

Kováčiková lemond ügyészi posztjáról és távozik a Főügyészségről

NAKA k
Frissítve

Őrizetbe vett öt személyt a NAKA, köztük a SIS kémelhárításának egykori főnökét

hajléktalan k

Európai Parlament: a lakhatáshoz való jog alapvető emberi jog

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.