Berényi állampolgárságát vizsgálja a belügyminisztérium

Pozsony |

<p>A szlovák belügyminisztérium közigazgatási osztálya a Szlovák Nemzeti Párt beadványát követően levélben fordult Berényi József MKP-elnökhöz, hogy nyilatkozzon: pártja április 14-i közgyűlésének idején Szlovákia állampolgára volt-e, mert egy más ország állampolgárságának felvételével automatikusan elveszíti a szlovákot - adta hírül kedden a honlapján a Szabad Újság felvidéki közéleti hetilap és hírportál.</p>

Ha pedig a szlovák állampolgárságát elveszítette, a politikai pártokról szóló törvény értelmében a Magyar Koalíció Pártjénak (MKP) elnöke sem lehet. Pártelnöki funkcióba ugyanis csak szlovák állampolgárságú egyént választhatnak. A lap tudósítása szerint Berényi lakonikus, szintén levélben elküldött válasza egyelőre mindössze ennyi: "A levél tartalmát tudomásul vettem."

A politikus a Szabad Újságnak kifejtette: - Úgy látszik, nagyon zavarom a kormánykoalíció köreit, ha az SNS-es Ján Slota kezdeményezésére Daniel Lipšic belügyminiszter a koalíció többi politikusának csendes jóváhagyásával ilyen jellegű hadjáratot indít ellenem. Iveta Radičová és társai már elfelejtették választási ígéretüket, mely szerint senki sem veszítheti el az állampolgárságát a kormányzásuk idején.

"Fontolgatom, hogy hasonló beadvánnyal én is a belügyminisztériumhoz fordulok, amelyben kérem, vizsgálják meg, Ján Slota nem rendelkezik-e horvát állampolgársággal is, hiszen a médiában megjelent információk szerint abban az országban jelentős vagyonnal rendelkezik. S ki tudja, a nagy vagyonhoz nem kapott-e időközben állampolgárságot is" - nyilatkozta a lapnak az MKP elnöke.

Berényi a belügyminisztérium levelét még május elején megkapta, a válaszát viszont csak e héten postázta. Mint mondta, a népszámlálás előtti időszakban és a kisebbségi nyelvhasználati törvényről szóló vita idején nem akart zavart kelteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?