Berecz Gyula első világháborús emlékjelei

<p>Már röviddel a nagy háborúnak is nevezett első világégés kitörését követően az Osztrák–Magyar Monarchia egész területén megjelentek a különféle háborús emlékjelek. A hozzátartozók által emelt kegyeleti jelek száma ekkor még aránylag alacsony volt, a köztéren állítottak zöme pedig általában nem az elesettek emlékét, hanem inkább a háborús propaganda céljait, illetve a személyi kultuszt szolgálta (gondolunk itt elsősorban Ferenc József vagy IV. Károly mellszobraira).</p>

L. JUHÁSZ ILONA

Az állíttatók nevét örökítette meg például a trencséni vár sziklafalában 1916-ban felavatott dombormű (Kara Mihály alkotása): az e mögé kivájt üregbe elhelyezett több oldalas dokumentumban Ferenc Józseftől kezdve a domborművet elhelyező katonáig mindenki nevét megemlítették, csupán az elesettek névsora hiányzik. A bécsi Wehrmann in Eisern példájára tájainkon is megjelentek a „nemzeti áldozatkészség szobrai”, mint például a pozsonyi Vashonvéd, a pöstyéni Vaskorona, a losonci Nógrádi Vitéz stb. Ezek nemcsak a propagandatörekvéseket szolgálták, hanem elsősorban adománygyűjtés céljával készültek. (Az első világháború éveiben bizonyos összegért bárki szöget vagy lemezt vásárolhatott, amit aztán beverhetett a faszoborba. Az így befolyt adományokat a háború károsultjainak megsegítésére fordították.)

A propagandától

a gyászig és emlékezetig

A világháború befejezését követően jelentősen megnőtt a háborús emlékjelek száma az első Csehszlovák Köztársasághoz került magyarlakta területen is. Ezek már a gyász és az emlékezés jelei voltak. Ekkorra már sok település összeállította az elesettek névsorát, amely a köztéri emlékművek nagy részére is felkerült. Már az első világháború idején számos művészt kértek fel tájainkon különféle háborús emlékjelek megalkotására, a megrendelések száma azonban a háború befejezését követően jelentősen megnőtt.

Az első Csehszlovák Köztársaság 20 éve alatt a komáromi Berecz Gyula (1894. október 20.–1951. október 7.) is több háborús emlékművet alkotott, noha számunkra elsősorban a komáromi Duna Menti Múzeum előtt álló, 1937-ben felavatott Jókai-szobor révén közismert. A II. világháborút követő csehszlovák–magyar lakosságcsere során Berecz Gyula is Magyarországra kényszerült áttelepülni, ahol 57 évesen hunyt el. Tudomásunk szerint a mai napig nem jelent meg munkásságát összegző tudományos igényű monográfia vagy tanulmány, így vele és műveivel kapcsolatos információkat csupán elszórtan, különböző helyeken olvashatunk. Az alábbiakban alkotásai közül a nagy háború kitörésének centenáriuma, valamint a művész születésének 120. évfordulója alkalmából az első világháborúhoz kapcsolódó alkotásait vesszük számba. Jelen írás szerzője nem művészettörténész, így nem az életmű vagy az emlékjelek művészi szempontú értékelése a cél, hanem a Berecz által készített első világháborús emlékjelek rövid bemutatása, a korabeli sajtóban a felavatásukról megjelent néhány hírrel illusztrálva.

Névsorok, katonák, oroszlánok

Berecz Gyula szülővárosában két megbízást kapott. A komáromi római katolikus elesettek szoborcsoporttal kombinált emléktábláját a Szent András-templom jobb oldali mellékhajójában helyezték el. A névsort tartalmazó rész fölött Jézus, valamint egy halott katonát tartó két angyal alakja látható. Hasonló stílusú emlékjelet készített a művész a Komáromi Zsidó Hitközség megrendelésére, azonban ezen a 45 katona névsorát tartalmazó rész fölé sasok kerültek, valamint a hősiességet jelképező kard. Ezt az emlékjelet a neológ zsinagóga (ma sportközpont) előcsarnokában avatták fel. Mivel a holokausztot a komáromi zsidó közösség tagjai közül csak nagyon kevesen élték túl, s közülük is többen kivándoroltak, már nem tudták felújítani a zsinagógát, így kénytelenek voltak eladni az ortodox templommal együtt. Berecz Gyula alkotását a zsidó temetőben álló ravatalozóba helyezték át, ma is itt található, ezért aránylag kevesen tudnak a létezéséről.

A bemutatott két, komáromi beltéri emlékjel mellett négy csallóközi településen – Keszegfalván, Megyercsen, Nemesócsán, Udvardon –, valamint a mátyusföldi Diószegen köztéri világháborús emlékművek láthatók Berecz Gyula műhelyéből. Keszegfalván és Megyercsen haldokló katonát örökített meg a művész, s mindkét szobor alá felkerült az elesettek névsora is. A keszegfalvai emlékmű szoboralakja csak árnyalatnyi különbséget mutat a jóval monumentálisabb udvardi emlékmű szoborcsoportjának főalakjához, a katonához képest, amely mögött a Jézus keresztről való levételét ábrázoló jelenetet örökítette meg a művész. A nemesócsai háborús emlékmű jellegében teljesen eltér a többitől, ennek talapzatán egy fekvő oroszlán mint a bátorság és az erő szimbóluma látható.

Tömegeket mozgósító avatások

A korabeli lapokban megjelent beszámolók tanúsága szerint az első Csehszlovák Köztársaság idején készült emlékművek leleplezése a kisebbségbe került magyarok nagy tömegét mozgósította, nemcsak a helybelieket, hanem a környékbeli (sőt távolabbi) falvak lakói is részt vettek az avató ünnepségeken. Megjelentek az elesettek egykori bajtársai, a háborúból szerencsésen hazatért katonák, akik közül sokan távolabbi vidékekről érkeztek. Természetesen az akkori politikusok sem hiányoztak. A Berecz Gyula által elkészített udvardi emlékművet 1937 pünkösdhétfőjén avatták fel, bár az Érsekújvár és Vidéke című regionális lap tanúsága szerint a gyűjtést rögtön a háború után megkezdték. A lap részletesen beszámolt az avató ünnepségről: közölte az ott elmondott beszédeket, valamint azt a verset, amelyet Borka Géza komáromi tanító írt kimondottan erre az alkalomra. Arról is említést tett, hogy „ott volt Keszegfalváról is egy küldöttség, ahol a hősök emlékét szintén Berecz szobrászművész készítette”. Hogy milyen tömeget és környéket mozgósított az esemény, azt a tábori misén közreműködő lelkészek névsora is tanúsítja. A misén „melyet főt. Siposs Antal, esperes celebrált főt. Klasz Ágoston perbetei esperes, Éliás István koltai, Garay József szemerei, Zalka József jászfalusi plébánosok, tiszt. Czuczor Pál perbetei és Kelemen Antal udvardi káplánok segédletével. Azonkívül megjelent főtiszt. Nagy Péter tanfelügy. esperes Kurtakesziről, főt. Hamvas István ifj. moderátor Szentpéterről, Varga József ímelyi és Neuber Ferenc bajcsi plébánosok. A komáromi egyházközséget dr. Kállay Endre, az ógyallait Feszty István vezetésével küldöttség képviselte.”

Emlékművet állítani kötelező

Miután az első világháború után elcsatolt magyarlakta területek nagy része 1938-ban visszakerült Magyarországhoz, majd Németország oldalán belépett a második világháborúba, rövidesen törvény kötelezte a településeket az első világháborús emlékművek felállítására. Mivel a visszacsatolás után az országzászlós emlékműveket is erősen szorgalmazták, sok helyen ezt a kettőt összevonták, és országzászlós világháborús emlékműveket állítottak. Ebben az időszakban kapott megrendelést Berecz Gyula Diószegtől egy monumentális emlékmű elkészítésére. Az 1942 novemberében felavatott emlékmű jellegében nagyban különbözik a korábbiaktól: a középen elhelyezkedő, kezében gránátot tartó, marcona katona alakja dominál, két oldalán az erőt és a hősiességet szimbolizáló oroszlánnal és haldokló katonával. Az alkotás az ebben az időszakban készült szobrokhoz hasonlóan ismét a háborús propaganda elvárásait tükrözi.

A korabeli sajtóhírek tanúsága szerint a szlovák–magyar nyelvhatáron fekvő települések emlékműavató ünnepségeit (pl. Surány) megkülönböztetett figyelem övezte, magas állami küldöttségek jelenlétében zajlottak. A diószegi országzászlós emlékművet többek között József főherceg jelenlétében avatták fel. „…A felavatásra József királyi főherceg a Duna-expresszel Galántáig utazott, hol Thuróczy Károly főispán üdvözölte. Fogadva az állomásparancsnok jelentkezését azután a fellobogózott Diószegre hajtatott. Az ünnepélyes szentmise után kezdetét vette az emlékmű felavatása. Vitéz Somorjay Sándor Diószeg főjegyzője miután szeretettel köszöntötte a megjelent előkelő vendégeket, felkérte a királyi főherceget, hogy mondja el emlékmű felavató beszédét. A főherceg gondolatgazdag, lelkes hangon elmondott beszédében ünnepelte az első világháború hősét: a Magyar Katonát. Aztán Subik Károly, egri prelátus kanonok által ajándékozott ereklyés országzászló nagy jelentőségét méltatta. A Hiszekegy felhangzása közben húzták fel az árbocra az országzászlót, miközben a lepel is lehullott a hősi emlékműről. Miután a királyi főherceg megkoszorúzta az emlékművet, Bondor Imre községi bíró átvette azoknak örök időkig való megőrzését. Dr. Lengyelfalussy Letocha József galántai esperes magasan szárnyaló beszéde, több szavalat és ének elhangzása” és a koszorúk elhelyezését követően „a Szózat eléneklésével záródott le a lélekemelő ünnepség.” (Érsekújvár és Vidéke. 1942. november 14.).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?