Bemutatták Nagy Józsefet

Pozsony |

<p>Ma tartotta bemutatkozó sajtótájékoztatóját Nagy József, a földművelési tárca környezetvédelmi államtitkára, aki november 1-jétől a környezetvédelmi miniszteri posztot is be fogja tölteni.</p>

Nagy arra fog törekedni, hogy visszaszerezze az Interblue Grouptól a 15 millió eurót, az amerikai garázscéggel kötött szerződést pedig lezártnak tartja, mely nem jogosít további légszennyezési kvóták eladására.

Nagy egyik fő feladatának tekinti, hogy kivizsgálja az előző kormány környezetvédelmi tárcát érintő botrányait. További fontos területként jelölte meg a minisztérium működésének felújítását. "A minisztérium formálisan ugyan csak 3 hónapja szűnt meg, de sokak szerint már évek óta nem működik" - mondta Nagy.

A jövendő miniszter felül szeretné bírálni az árvízvédelmi stratégiát, és elhárítani azokat a büntetéseket, melyek az előző vezetések tétlensége miatt fenyegetik Szlovákiát. A legalacsonyabb potenciális bírság 725 ezer euróra tehető.

A jelöltállításból kihagyták a Polgári Konzervatív Párt négy képviselőjét. "Ez pártügy, kizárólag a pártszervek hivatottak dönteni"  - mondta Bugár, aki maga is elismerte, hogy Nagy nem környezetvédelmi szakember, "de felkészült menedzser". "Ha bírálóink azt gondolják, hogy egy ilyen tárcát, ahol hatalmas közpénzek forognak, egy környezetvédőnek kell irányítani, és találunk olyan környezetvédőt, aki mindenhez érteni fog, ami a környezetvédelmet illeti, az méltó arra, hogy bekerüljön a Guiness-rekordok könyvébe" - fogalmazott a pártvezető.

Nagy azt mondta, a pártvezetésnek "rá kellett beszélnie" őt a tisztség elvállalására. Az államtitkári posztra kész környezetvédelmi szakembert választani, tehát nem politikai jelöltet.

Nagy József parlamenti mandátumát Érsek Árpád kapja meg, pótképviselőként.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?