Közélet

Bejegyezték a harmadik magyar pártot

Pozsony | Létrejött a harmadik magyar párt. „2012. október 22-én jelentettük be, hogy új pártot alapítunk, megkezdtük a regisztrációhoz szükséges aláírásgyűjtést és idén májusban már közel 9000 aláírásunk volt a szükséges 10 ezerből – mondta Fehér Csaba, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) elnöke. – Ekkor szólított meg minket Krivánszky Miklós, a vállalkozók pártjának alelnöke és együttműködést ajánlott.”
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

2013. december 10. 08:29

A pártelnök szerint két oka volt, hogy elfogadták a Szlvoákiai Vállalkozók Pártja (SŽS) ajánlatát: egyrészt egy új párt bejegyzése során mindig komoly ellenszéllel kell számolni, mind jobboldalról, mind baloldalról, és a belügyminisztérium is számos akadályt gördíthet a regisztráció elé. Másrészt – és ez volt a nyomósabb indok – az SŽS teljes jogú tagja az Európai Unió egyik pártcsaládjának, az Európai Szabad Szövetségnek (EFA).
 
„Köztudott, milyen problémák merültek fel a Híd néppárti frakcióba történő felvétele során, amit éppen a magyar pártok próbáltak megakadályozni. Mivel az MKDSZ az SŽS névváltoztatása útján jött létre, már megalakulásakor teljes jogú tagjává vált az EFA-nak, jelentősen erősítve ezzel a magyar érdekképviseletet Brüsszelben” – mutatott rá Sárközi János, az MKDSZ egyik alelnöke. A múlt héten már fogadta a párt küldöttségét Brüsszelben Eric Defoort, az EFA elnöke. Az MKDSZ elnökségi tagjai tárgyaltak baszk és flamand EP képviselőkkel is. Az EFA a Zöldekkel együtt alakított frakciót az Európai Parlamentben. A csoportosulás meglehetősen heterogén, a liberális zöldpártoktól a balos populista pártokon keresztül a regionális mozgalmakig terjed a skála.
 
A szlovákiai pártok jegyzéke szerint a vállalkozók pártja a 2004-ben létrejött Szlovákiai Régiók Pártja (Strana regiónov Slovenska) utódpártjaként alakult 2011-ben, 2013. október 9-étől pedig Magyar Kereszténydemokrata Szövetség néven folytatja tevékenységét. Módosult a párt alapszabályzata is, az MKDSZ etnikai alapon szerveződő regionalista pártként határozza meg magát, amely a hagyományos európai kereszténydemokrácia fundamentumán áll. Kérdésünkre Fehér Csaba elárulta, készülnek a jövő tavasszal esedékes európai parlamenti választásokra, ám jelöltjeik esetleges indulását mindenképpen megelőzi a Híddal és az MKP-val történő egyeztetés. „Továbbra is fenntartom, amit egy évvel ezelőtt nyilatkoztam: mi együttműködést szeretnénk mindkét párttal” – tette hozzá a pártelnök. (vkm, MSz)
Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
orvosok

A költségvetés megvágása végeredményben az egész egészségügyre kihathat

koronavírus halottak napja

Jövő héttől megduplázódik a fekete járások száma az országban

Egy kisfiú küzdelme a mosoly mögött

Egy kisfiú küzdelme a mosoly mögött

Párkány

A magas átoltottságnak köszönhetően enyhébb hullámmal számolnak az orvosok

Legkésőbb januárban drágul nagyot a kenyér

Legkésőbb januárban drágul nagyot a kenyér

eva

Čaputová lánya is megszólalt az őt gúnyoló képviselő ügyében

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.