Bašternák 9 milliónyi adóval tartozhat

Pozsony |

<p>Az adócsalás gyanújába keveredett Ladislav Bašternák nagyvállalkozó üzleti ügyeinek átvilágítása kapcsán két vizsgálatot zárt le a Pénzügyőrség. A hivatal azonban adótitok-védelemre hivatkozva nem hozza nyilvánosságra a vizsgálatok eredményét.</p>

Patrícia Macíková, a Pénzügyőrség szóvivője megerősítette, hogy az adócsalás gyanújába keveredett Ladislav Bašternák ellen indított vizsgálatok némelyikét már lezárta a hivatal. „A Pénzügyőrség júniusban két vizsgálatot zárt le, és kiadta a vizsgálatok eredményeivel kapcsolatos határozatát is” – közölte Macíková, aki további konkrétumokat nem volt hajlandó elárulni. A szóvivő szerint ugyanis a vizsgálatok eredményét adótitokként kell kezelni. Sajtóértesülések alapján viszont Bašternák cégeinek 9 millió euró adóhátraléka lehet. A Markíza televízió információja szerint a Pénzügyőrség Ladislav Bašternák jelenlegi és korábbi cégeit is ellenőrzi. Átvilágítják az összes olyan céget, melyhez a nagyvállalkozónak köze lehetett. A 9 milliós összeg a cégek adóhátralékából áll össze, egy része a Five Star Residence névre keresztelt luxuslakótömbhöz köthető. Bašternák saját bevallása alapján ebben a lakótömbben hét lakást vásárolt 12 millió euróért, és a lakásokért készpénzben fizetett. Az adóhátralékot az érintett cégeknek 30 napon belül be kell fizetniük, az erre vonatkozó felhívást a Pénzügyőrség már postázta. Egyelőre nem tudni, hogy a büntetésen kívül lehet-e egyéb következménye az adóhátraléknak. Ladislav Bašternák nem foglalt állást a vizsgálatokkal kapcsolatban, korábban azonban minden vádat visszautasított.

Robert Fico kormányfő, aki szintén a nagyvállalkozó egyik lakásában lakik, korábban kijelentette, ha bebizonyosodik, hogy Bašternák valóban megszegte a törvényt, azonnal elköltözik a Bonaparte lakóparkból. (TASR, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?