Báró Tóth Ferenc a törökökről és a tatárokról

HORBULÁK ZSOLT

Sok évtizedes várakozás után végre elkészült François de Tott – Tóth Ferenc, franciaországi kuruc emigráns emlékiratainak magyar fordítása. A munka teljes címe François baron de Tott emlékiratai a törökökről és a tatárokról.

A fordításra valóban sokat kellett várni. Az első eredeti francia nyelvű kiadás 1784-ben Amsterdamban látott napvilágot, melyet nemsokára még három francia, egy-egy holland, dán, angol és német fordítás követett, majd tíz év múlva egy lengyel is. Annak ellenére, hogy szerzőjének életpályája Magyarországon jól ismert, a teljes fordítást mégis csak az új évezred elején a szombathelyi Nyugat-magyarországi Egyetem berkeiben szerveződő munkaközösség vállalta fel Dr. Tóth Ferenc vezetésével. Segítői Neofitu Éva és Dr. Jeney Zoltán voltak. A szakmai jegyzeteket Ivanics Mária készítette. A könyv a Vasi Szemle folyóirat gondozásában jelent meg 2008-ban.

François de Tott báróról a következőket érdemes tudni: A Rákóczi-szabadságharc után sok volt kuruc kényszerült elhagyni az országot. Többen közülük az Oszmán Birodalomban találtak menedéket. Tóth Andrásra, Ferenc apjára is ez a sors várt. A jelentős katonai tapasztalatokkal rendelkező emigránsokra azonban máshol is szükség volt. A Franciaországban letelepedő Bercsényi Miklós meghívta Tóth Andrást újonnan megalakított huszárezredébe. Tóth András haláláig hű maradt a francia királyhoz. Bercsényi marsallá való kinevezése után ő maga vette át a híres, máig szolgálatban álló ezred vezetését. Személyesen többször visszatért Törökországba toborozni, ahol a halál érte. Hűségéért több elismerésben, köztük bárói rangban részesült.

Kisebb fia, Ferenc, még apja életében eljutott Konstantinápolyba. Később diplomata lett. Legfontosabb állomáshelye Bahcsiszeráj volt, ahol Franciaország konzuli teendőit látta el a krími kán udvarában 1767 és 1769 között. A kánság orosz megszállása után újra Konstantinápolyba ment. Itt a még mindig tartó orosz–török háború alatt katonai reformtevékenységet fejtett ki. Közülük a legjelentősebb a Dardanellák megerősítése és a modern török tüzérség alapjainak megteremtése. Franciaországban nemsokára a Földközi-tenger keleti és déli partvidéke francia kereskedelmi képviseleteinek felügyelőjévé nevezték ki. 1778–79-ben körutat tett a térségben, melyből egyiptomi látogatása emelkedik ki. 1781-ben léptették elő generálissá. Hazatérése után egy időre visszavonult és végső formába öntötte feljegyzéseit, amit emlékirat formában adott közre 1784-ben.

Tóth Ferenc báró 1786-ban vállalt ismét katonai szolgálatot. Douai, egy észak-franciaországi erőd parancsnokává nevezték ki. 1790-ig tudta ellátni posztját, amit zendülés miatt kényszerült elhagyni. XVI. Lajos Svájcba küldte, de onnan már nem volt visszatérés. Ott ismerkedett meg Batthyányi Tivadar gróffal, aki meghívta Vas megyei birtokára, Tarcsára. Tóth Ferenc utolsó hónapjait egy házban töltötte, ahol alkímiai kísérleteket végzett. A késő éjszakáig kiszűrődő fény miatt a környékbeliek el is nevezték a házat Boszorkányháznak. Az épület ma is áll (Tarcsafürdő ma: Bad Tatzmannsdorf, Burgenland, Ausztria). A falu lakói megőrizték emlékezetükben: síremléke a helyi temetőben ma is látható.

Az Emlékiratok négy fő részből áll: először az első konstantinápolyi tartózkodás eseményeit mutatja be. Diplomataként már ekkor bejáratos volt a szultáni udvarba. A következő rész a Krim Girej kán udvarában eltöltött időt meséli el. Ezt a második konstantinápolyi, komoly munkával eltöltött évek követik. Végül a földközi-tengeri körút történéseit ismerhetjük meg.

A fordítók igyekeztek teljes értékű munkát letenni az asztalra. A kritikai kiadás bevezetőjében először a báró életrajzát ismerhetjük meg, majd az Emlékiratok keletkezéséről olvashatunk. Mind a bevezetőben, mind magában a szövegben bő jegyzetapparátus segít az idegen fogalmak és szereplők közötti tájékozódásban. A bevezetőben néhány tarcsai fényképfelvétel hozza közelebb az olvasót François de Totthoz, köztük a báró sírhelyével és házával. Az Emlékiratokban több, a szerző által meglátogatott helyszínt megörökítő kortárs metszet is helyet kapott, amelynek nagy része François de Tott vázlata alapján készült.

Úgyszintén cél volt a mű régies nyelvezetének megőrzése. Ez egyáltalán nem teszi nehézkessé az olvasást.

Az Emlékiratok megszületésekor is és ma is nagy népszerűségnek örvend. Csak a legutóbbi évszázadban az Egyesült Államokban újra megjelent az eredeti angol fordítás, a francia eredeti Svájcban, valamint az első török fordítás is. A mű világos és olvasmányos. Stílusa csak pergősebb, hogy írója több helyen párbeszéd formájában jegyzi le az eseményket. A kortársak elsősorban mint útleírást méltatták. A Kelet mesés világa, számtalan egyszerű török, örmény és görög, fanatikus keleti kényúr, a bölcs uralkodóként megismert krími kán és a tehetetlen oszmán szultán alakja elevenedik meg az olvasó előtt, valamint a Fekete-tenger melléki sztyeppék vad világa vagy Konstantinápoly nyüzsgése. Az Egyiptommal foglakozó részben hosszas tudományos eszmefuttatást fejt ki a piramisokról. Bizonyítható, hogy két évtized múlva ő volt az egyik inspirátora Napóleon 1798–99-es egyiptomi hadjáratának. Az Emlékiratok egyik vezérfonala a keleti despotikus társadalmak fejlődést gátló elmaradottságának bemutatása.

A 18. század végén született, kalandos életű emberek által papírra vetett emlékiratok közül ma már csak néhány ismert és olvasott. Ezek közé tartozik Benyovszky Móric, Giacomo Casanova és Trenck Frigyes élettörténete. A másodiknak vannak ide vágó vonatkozásai is. Casanova könyvében három alkalommal is említi Tott báró öcsét, ifjabb Tóth Andrást. François de Tott írása olyan olvasmányos, hogy bármilyen átdolgozás vagy modernizálás nélkül magával tudja ragadni a mai olvasót is.

A könyv borítója az első francia kiadás alapján készült. Hátlapján a báró címere látható.