Balhé a parlamentben: kiutasították Igor Matovičot az ülésteremből

matovic k

Tibor Gašpar (Smer), a parlament alelnöke a szerda délutáni ülés során kiutasította az ülésteremből Igor Matovič parlamenti képviselőt, a Slovensko mozgalom elnökét.

Gašpar szerint Matovič a vita során következetesen átlépte az illendőség határait. Gašpar felszólította, hogy vonja vissza a kijelentéseit, és mivel ezt nem tette meg, felszólította Matovičot, hogy hagyja el az üléstermet. Ezután összeült a grémium.

A grémium ülése után sem hagyta el Matovič az üléstermet, ezért Gašpar ismét távozásra szólította fel. Ezt követően kikísérték az ülésteremből. Gašpar a családi pótlékról szóló törvénymódosítás vitájában tett kijelentései miatt utasította ki az ellenzéki képviselőt. Matovič azt mondta az újságíróknak, a gyermekes családok mellett állt ki a vita során, akiktől szerinte ellopják az adóbónuszt. Elmondta, hogy a kormányt maffiának nevezte, amely lopja a pénzt, és a gyerekes családoknak kell megfizetniük ennek az árát. „Szerintem egy képviselőnek rá kell mutatnia az okokra és a következményekre” – mondta.

Gašpar azt mondta az újságíróknak, hogy Matovič többször is sértő kijelentéseket tett. Kritizálta a Slovensko, Za ľudí, KÚ frakciójának néhány képviselője által tett kijelentéseket is. Szerinte a parlamentnek el kell határolódnia a vulgarizmustól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?