Az ügyészség lefoglalta a Kočnerhez közeli Technopol ingatlanjait

Marián Kočner
Pozsony |

Az ügyészség lefoglalta a Marian Kočner vállalkozóhoz közeli emberek által irányított Technopol társaság ingatlanjait, beleértve a megegyező nevű toronyházat is Pozsony Ligetfalu városrészében. Erről kedden tájékoztatott a Sme napilap.

Az ingatlan-nyilvántartás szerint Maroš Žilinka ügyész július 13-án foglalta le az ingatlanokat. A Sme napilap szerint fennáll a lehetősége, hogy az ingatlanok elérhető közelségbe kerültek a Midas Investments offshore cég számára, amelynek a neve a vállalkozó több üzletével kapcsolatban is felmerült. Marian K. tagadja, hogy az ő cégéről lenne szó.

A vállalkozóhoz közel álló csoport 2016-ban vette birtokba a Technopol vállalatot Ifj. Jozef Dučák vállalkozó cégén, az Aarowon, illetve az ennek kezén lévő részvényeken keresztül. „Id. Jozef Dučák fiáról van szó, aki Marián K.-val együtt képviselt egy offshore céget a bazini (Pezinok) illegális szemétlerakó ügyében. Ifj. Dučák birtokba vette a Technopolt, leváltotta az addigi vezetését, az igazgatótanács elnökének pedig az apját nevezte ki” – írja a Sme. Az üzletet a Privatbanka pénzintézet által, illetve 15 millió euró értékű váltóból fedezték.  

Kapcsolódó cikkünk

A Technopol birtokba vetelét Miloslav Kováč jegyző is megerősítette, akinek a neve a Markíza televízió állítólagos váltóival összefüggésben is felmerült. A cég, amely birtokba vette a Technopolt, a korábbi részvényesekkel pereskedik.

A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze július 23-án elrendelte Marián K. vagyonának lefoglalását. A vállalkozó előzetes letartóztatásban van a Markízával kapcsolatos váltók miatt. Többszörös adócsalás bűncselekménye esetén a büntetés kiszabása mellett a törvény kötelezően előírja a vagyoni eszközök zár alá vételét is. A lefoglalás Kočner dóvali, pozsonyi (Bratislava), dunacsúni (Čunovo) és cseklészi (Bernolákovo) ingatlanjait biztosan érinti.

A döntést, hogy Marián K. letartóztatásban marad-e, vagy szabadlábon védekezhet, a besztercebányai (Banská Bystrica) Specializált Büntetőbíróság bírója a következő napokban jelenti be írásban. A vállalkozót azért tartóztatták le, hogy ne követhessen el újabb bűncselekményeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?