Az ügyész 25 év börtönt javasol Marčeknek

Miroslav Marček
Pozsony |

Juraj Novocký speciális ügyész 25 év börtönbüntetést kér Miroslav Marček vádlottra, akit Ján Kuciak újságíró, a jegyese, Martina Kušnírová és Molnár Péter vállalkozó meggyilkolásával vádolnak. Novocký szerint az életfogytig tartó szabadságvesztés feltételei nem teljesültek, hiszen a szakértők nem zárták ki teljesen, hogy az illető jó útra térhet, még ha nem is tartják ezt valószínűnek.

 „Meg kell jegyeznem, hogy éppen a vádlott volt az, aki jelentős segítséget nyújtott a szóban forgó bűncselekmények felderítéséhez. Molnár Péter meggyilkolása ügyében beismerő vallomást tett. A vallomása nélkül a Molnár-gyilkosságra máig nem sikerült volna fényt deríteni” – hangsúlyozta az ügyész.

Martin Endrödy, a vádlott ügyvédje a bíróságra bízza az igazságos büntetés kiszabását, ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén az ügyfelével együtt fellebbezhetnek. Ő is úgy véli, hogy a vádlott beismerő vallomását és a hatóságokkal való együttműködését enyhítő körülményként könyveli majd el a bíróság.

Daniel Lipšic, a Kuciak-család jogi képviselője szerint Marček egy hidegvérű gyilkos. Úgy véli ugyanakkor, hogy az ítélettel a többi vádlottat is együttműködésre kellene sarkallni, mert nélkülük sok részletre sosem derülne fény. Roman Kvasnica, Zlatica Kušnírová jogi képviselője nem ért egyet ezzel a véleménnyel. Szerinte inkább az általános megelőzésre kellene hangsúlyt fektetni, ezért az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását támogatja.

A záróbeszédek után a bírói szenátus visszavonult tanácskozni. Az ítélethirdetés délután esedékes.

Marček már az előkészítő eljárás során beismerte, hogy ő lőtte le Ján Kuciakot és a jegyesét, Martina Kušnírovát. Elmondása szerint a bűntársa Szabó Tamás volt, aki továbbra is tagadja a bűnösségét. A gyilkossággal Andruskó Zoltán bízta meg őket. Utóbbit már jogerősen elítélték. Marček Molnár Péter vállalkozó megölését is beismerte.

A vád szerint Marián Kočner rendelte meg az újságíró-gyilkosságot Alena Zsuzsovával közösen. A vállalkozó azért akart bosszút állni, mert Kuciak a gazdasági jellegű bűncselekményeiről cikkezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?