Az SaS több tagját megfenyegették, feljelentést tesz a párt

sas

A párt több tagját megfenyegették, emiatt feljelentést tesz az SaS – tájékoztatta a TASR-t Ondrej Šprlák szóvivő.

„Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a rendőrséggel, az egyre szaporodó fenyegetések már túlmennek minden határon. A politikusoknak bizonyos mértékig el kell viselniük a kritikát, de az teljesen elfogadhatatlan, amikor már a családtagjaink kapnak olyan leveleket, hogy végeznek velük” – jelentette ki Branislav Gröhling, az SaS elnöke.

Gröhling emellett kiemelte a rendőrség és a közjogi méltóságok védelmét ellátó hivatal hozzáállását. „Sajnos egyeseket a Robert Fico kormányfő elleni merénylet sem fogott vissza, ellenkezőleg, még inkább gyűlölködnek. Ezt meg kell állítani” – tette hozzá, azzal, hogy a politikusoknak fel kell hagyniuk a kedélyek felkorbácsolásával és le kell csillapítani a társadalmat.

Mária Kolíková, a párt alelnöke elmondta, a fenyegetések már nem csak a közösségi oldalakon bukkannak fel, leveleket is kapnak, és több politikusuk családját is megfenyegették. „Tűrhetetlen, hogy a családtagjaink, még a gyerekeink is a részévé váljanak ennek a gyűlölködő és megfélemlítő politikai harcnak” – mondta. Kolíková hozzátette, a politikusoknak felelősen kell viselkedniük, és kötelességük elítélni ezt a gyűlölködést.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?