Az SaS feljelentést tesz a PPA adatbázisának megváltoztatása miatt

Gabriela Matečná
Pozsony |

A Szabadság és Szolidaritás (SaS) ellenzéki párt feljelentést tesz ismeretlen elkövető ellen az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) információs rendszerében lévő adatok megmásítása miatt. Erről Anna Zemanová, az SaS parlamenti képviselője és Jarmila Halgašová, az SaS mezőgazdaságért felelős csapatfőnöke tájékoztatott csütörtöki sajtótájékoztatóján.

„Ma a Legfelsőbb Bíróság egyik fontos döntéséről szeretnénk tájékoztatni, amely cáfolja a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (MPRV) egész eddigi érvelését. Sikerült győzelmet aratnia a rothadásnak indult gépezet felett egy konkrét gazdának, aki bebizonyította, hogy a minisztérium pénzt adott egy fiktív tulajdonosnak, aki az ő földterületét birtokolta” – fejtette ki Halgašová.

A Legfelsőbb Bíróság határozatában az áll, hogy egy harmadik személy nem pályázhat sikeresen pénzbeli támogatásért a jogos földhasználó beleegyezése nélkül, esetleg akarata ellenére.

A bírósági döntés Halgašová szerint egyértelműen bizonyítja, hogy a minisztérium csődöt mondott. „Elvárjuk, hogy Gabriela Matečná (SNS) végre vállalja a felelősséget, mivel információink szerint nem ez az egyedüli ilyen eset. Több száz fiktív gazdáról és több millió euróról van szó, amelyet az államhatalom és a hívei segítségével loptak el. A Legfelsőbb Bíróság döntése újfent bebizonyította, amit mindannyian sejtettünk: a PPA vezető képviselői azzal gyanúsíthatók, hogy profitálhattak a fiktív kifizetésekből. A nyilvánosság eddig nem sejthette, hány jogosulatlan támogatás kifizetését tette lehetővé, illetve mennyit fizetett ki közvetlenül az állam. Azért sem tudhatjuk, mert Matečná miniszter asszony továbbra is elutasítja a (támogatások kifizetéséről szóló – a TASR megj.) szerződések közzétételét. Ha minden rendben lenne, ez biztosan nem jelentene gondot számára” – hangsúlyozta Halgašová.

Az agrártámadások rendszerének működésére a legkirívóbb példa Ľubica Rošková, a Smer-SD volt képviselőjének botránya, akit Halgašová szerint Kelet-Szlovákiában csak grófnőként emlegetnek. Az ellenzéki politikus rámutatott: a PPA „zsíros támogatásokat osztott neki, valószínűleg aszerint, hogy éppen esett-e, vagy sütött-e a nap”, és nem csak a lebetonozott területekre. „2017-ben (Rošková) különböző községekben található, kis területű háztáji gazdaságokra vett fel támogatásokat, melyek összterülete 180 hektárt tesz ki. A valódi telektulajdonosoknak fogalmuk sem volt róla, hogy míg ők a háztáji gazdaságokban dolgoznak, valaki más veszi fel a pénzt helyettük” – állítja Halgašová.

„Az MPRV és a PPA rendszerében ezek a területek nincsenek kijelölve, ki vannak törölve. Alapos gyanú áll fenn, hogy a PPA ezekben a napokban is szándékosan megváltoztatja az információkat az információs rendszerben, hogy leplezze a támogatások illegális kifizetését, és ellehetetlenítse a felelősök elleni büntetőeljárást” – jelentette ki Halgašová, aki szerint a Legfelsőbb Bíróság említett döntése már az x-edik bizonyíték a sorban, hogy Matečná miniszter asszonynak távoznia kell.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?