Az orvosoknak jelenleg arról kell dönteniük a kórházakban, hogy kit mentenek meg… Van ennek jogi következménye?

korona

Az ügyvéd válaszolt.

 

A kórházi helyzet egyre rosszabb, az orvosoknak már arról kell dönteniük, hogy melyik beteg kaphat lélegeztetőgépet.

Erre az egészségügyi minisztérium még idén márciusban adott ki egy szabályzatot, amely szerint ezt a döntést meg kell hozniuk. Ez a rendszer pedig az úgynevezett triázs, amelyet az egészségügyi miniszter hirdet ki szükségállapotban. Ivan Humeník ügyvéd szerint azonban az orvosok akkor is betarthatják ezeket a szabályokat, ha hivatalosan nincs kihirdetve, és még csak szükségállapot sincs – írja a Plus 1 deň.

Humeník azt is elmondta, hogy az egészségügyi dolgozó nem dönthet aszerint, melyik beteg szimpatikus neki, hanem több tényezőt számba kell vennie. Ezeket az orvosok nem képesek befolyásolni, így nem lehet őket büntetni.

A jogban az az elv érvényes, hogy nem lehet felelősségre vonni valakit olyan kötelezettség elmulasztásáért, amelyet nem lehetett volna teljesíteni. Ha tehát a döntést hozó orvos a helyes orvosi, etikai és jogi szempontok alapján hozza azt meg, akkor nem büntethető” – közölte az ügyvéd.

Az egészségügyi dolgozókra ilyen helyzetekben óriási nyomás nehezedik, amelynek a pszichológus szerint komoly következményei lehetnek.

Nézzük mit mond erről szakértő!

Galéria

(br, pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?