Az olvasóhoz

Ezzel a számmal véget ér A Hét 1990 februárjában indult új folyama. Hosszabb nyári szünet után, 2003 őszétől a lapot új főszerkesztő és megújult szerkesztőség jelenteti majd meg, Marosvásárhelyen.

A hazai magyar sajtópiac bonyolult, ellentmondásos és képlékeny közegében egy ilyen jellegű és arányú változás nem rendkívüli esemény. Annál kevésbé az, mert a lap nem megszűnik, hanem – mindenekelőtt szerkesztésének, kiadásának anyagi, technikai, személyi és földrajzi feltételeit tekintve – átalakul. A változást több, egymással összefonódó, az utóbbi években egyre szorongatóbb, az igényes szerkesztést ellehetetlenítő tényező teszi halaszthatatlanná.

Közismert, hogy a mai sajtópiacon egyetlen művelődési, irodalmi, művészeti vagy tudományos lap megjelentetési költségeit sem lehet a példányok értékesítéséből (előfizetés és szabad árusítás) fedezni. Különösképpen érvényes ez a kisebbségben élő nemzeti közösségek nyelvén megjelenő kiadványokra. Megjegyzendő, hogy hasonló a helyzet az ilyen jellegű, többségi nyelvű sajtótermékek esetében is, a virtuális olvasók számarányától függetlenül. Ezek a lapok ugyanakkor nem számíthatnak reklám-jövedelmekre sem, amelyek piacát a különböző érdekek és a gazdasági hatékonyság könyörtelen törvényei uralják.

Az okok feltárása messzire vezetne – az egész társadalom állapotáig és ezen belül a piacgazdaság és a kultúra, a szellemi munka ellentmondásos viszonyáig. A piacgazdaság működésképtelensége az állandósult átmenetiségben tovább bonyolítja az amúgy is kioldhatatlan gubancokat.

Ebben az alapvetően kedvezőtlen feltétel-rendszerben A Hét azért is többszörösen hátrányos helyzetbe került, mert évek óta nincs kiadója. Az ilyen természetű tennivalókat is a szerkesztőségnek kellett vállalnia, noha az ehhez szükséges eszközökkel nem rendelkezett. A hasonló jellegű lapok közül csak azoknak van több esélye a felszínen maradáshoz, amelyeknek kiadóként valamely szervezet (művelődési egyesület, szakmai szövetség, helyi önkormányzat stb.) viszonylagos állandóságú hátteret biztosít. A romániai művelődésügyi minisztérium, amelynek égisze alatt a lap megjelent, az amúgy is csekély támogatást ebben az évben nem folyósította. A lap megjelentetésének költségeit az értékesítésből származó bizonytalan és nehezen behajtható, arányaiban jelentéktelen jövedelem mellett csak a különböző kulturális alapítványok – pályázatok útján nyert – támogatása fedezte. Ezek a támogatások összegüket és a folyósítás időpontját tekintve nem rendszeresek és felhasználásukat többnyire merev szabályok korlátozzák.

Ilyen körülmények között a lap megjelentetése anyagi és technikai vonatkozásban lehetetlenné vált. Nemcsak arról van szó, hogy a szerkesztőség munkatársai a népgazdaságban megengedett legalacsonyabb javadalmazást kapták és azt is – gyakran – hónapos késésekkel; hogy szerzőinknek vagy egyáltalán nem, vagy csak jelképes tiszteletdíjat fizettünk; hogy a lap technikai előállításának legelemibb eszközeit sem tudtuk beszerezni, illetve megújítani. A lényeg az, hogy a szüntelen és halmozódó pénzügyi terhekkel küszködve nem lehet tartósan a szerkesztés szellemi, szakmai gondjaira, igényeire összpontosítani. Ugyanakkor megfelelő anyagi eszközök híján nem lehet a szerkesztőségi koncepciónak megfelelő írásokat biztosítani, nem lehet a szellemi élet eseményeivel kapcsolatot tartani, nem lehet a szerkesztőség munkaközösségét ígéretes fiatalokkal megújítani. Fájdalmas volt tudomásul venni, hogy kitűnő és visszhangos sorozatok maradtak abba és egész sor munkatársunk volt kénytelen – egyszerűen a napi gondok miatt – részben vagy teljesen az együttműködésről lemondani.

Sokirányú próbálkozások, kísérletezések, az esélyek latolgatása, kudarcos küszködések után a szerkesztőség Marosvásárhelyre költözése kínál ha nem is ideális, de kiaknázható lehetőséget az anyagi feltételek javítására, a technikai eszközök biztosítására, a szerkesztőség megújítására. A hazai magyar művelődési élet műhelyeihez és színtereihez földrajzi értelemben is közelebb kerül a lap – ez a szerkesztőség számára termékenyítő lehet.

Befejezésül szeretném megköszönni a szerkesztőség minden belső és külső munkatársának a hosszú éveken át, idegőrlő és méltatlan körülmények között végzett, értékteremtő munkáját. Köszönöm a lap barátainak és támogatóinak segítségét. Kivételes elismerést érdemel a romániai Communitas és a magyarországi Szabad Sajtó Alapítvány – nekik köszönhető, hogy a lap az utóbbi években egyáltalán megjelenhetett. Köszönöm az olvasók érdeklődését és együttérző figyelmét – az utóbbi időben több olyan levelet is kaptunk, amelyben szívet melengető aggodalom és segítőkészség fogalmazódott meg.

Azt, hogy A Hét most befejeződött folyama milyen értékeket képviselt művelődési sajtónkban és egész szellemi életünkben, nem az én dolgom elemezni. A lap főszerkesztőjeként lemondásommal jelzem, hogy vállalom a rám eső felelősséget azért, hogy nem voltam elég ügyes, leleményes, erélyes és főleg hatékony a kedvezőtlen körülményekkel vívott egyenlőtlen küszködésben. Bizalommal és barátsággal tekintek az utánunk jövő ígéretes fiatalokra és azt kívánom, hogy teremtő képzeletükhöz a kitartó, felelős munka etikája társuljon.

Több mint félszázados, különböző művelődési-irodalmi lapok szerkesztőségében végzett munka után szerkesztőként búcsúzom az olvasóktól. Szerzőként talán még lesz mondandóm számukra.

Hasznosnak vélném, ha A Hét viszontagságos történetének új fordulata mindnyájunkat arra ösztönözne, hogy közösen elgondolkodjunk a magyar művelődési sajtó helyzetéről, lehetőségeiről, gondjairól, esélyeiről iramosan változó világunkban.