Az oltásoknak köszönhetően idén már kevesebbet stresszelünk a járvány miatt

koronavírus-vakcina

A koronavírus-járvány második hullámának a lecsengése jó hatással volt a közérzetünkre, az oltatlanok közül azonban továbbra is sokan depressziósak, a legtöbbet pedig azok stresszelnek, akik haboznak az oltás felvételével – derül ki a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Szociológiai Intézetének a felméréséből.

Az SAV a járvány berobbanása óta rendszeresen figyelemmel kíséri az országban uralkodó közhangulatot. Az MNFORCE és a Seesame közvélemény-kutató ügynökségekkel közreműködve tizedik alkalommal készítették el a „Hogy van, Szlovákia?” (Ako sa máte, Slovensko?) nevű felmérést. Az adatgyűjtés július 15. és 20. között zajlott, amikor a járványügyi mutatók kedvezően alakultak, és a tavaszi szigorú óvintézkedésekhez képest szinte minimális korlátozást tapasztaltunk.

Boldogabbak az oltottak

A felmérés során ezúttal arra is kíváncsiak voltak, milyen hatással volt a világjárvány az emberek mentális egészségére. Az SAV szakértői kiemelték, 2020 novembere óta csökkenő tendenciát mutat azok száma, akiknél depresszió, vagy ahhoz hasonló tüneteket jeleztek. Míg novemberben mindössze a válaszadók egyötöde mondta azt, hogy nem élt át negatív érzéseket, addig 2021 júliusában már az egyharmaduk nyilatkozott így. Érdekesség, hogy minden korosztályban főként azok voltak levertek, akik elutasítják az oltást. Összességében véve, a beoltottak egyötöde vallotta magát depressziósnak, az oltatlanok közül viszont a megkérdezettek egyharmada tapasztalt szomorúságot. A tudományos intézmény szakemberei emlékeztettek, általában a fiatalok hajlamosak borúlátóan tekinteni a jövőre – ezt igazolják a májusi számok is, ekkor ugyanis épp a 30 évnél fiatalabbak mondták a leggyakrabban, hogy semmilyen pozitív élményben nincs részük. Július elején azonban a 30 és 39 év közöttiek 40 százaléka állította, hogy nagyon gyakran volt szomorú. „Ha közelebbről megnézzük ezt a korcsoportot, láthatjuk, hogy itt van a legkevesebb beoltott válaszadó. A felmérés eredménye alapján feltételezhetjük, hogy az oltás összefügg a pozitívabb megéléssel” – tette hozzá Kamila Urban, az SAV elemzője.

A stressz maradandóbb

A stressz lassabban távozik, mint a depresszió – többek között ez is megállapítható az összegyűjtött adatokból. Novemberben a megkérdezettek negyedét kerülte el a stressz teljesen, júliusban már a 28,5%-uk mondta azt, hogy kevesebbet idegeskedik. Azok stresszelnek a leggyakrabban, akik még nem döntötték el, beoltatják-e magukat. A beoltottak mindössze 3%-a jelezte, az idő nagy részében úgy érzi, nyomás nehezedik rá. Azok csoportjában viszont, akik még haboznak az oltással, háromszor annyian éreztek így. Az oltásellenesek között ez az arány 5,3%. „Ezt annak tudhatjuk be, hogy azok közül, akik nem tervezik beoltatni magukat, a válaszadók 44%-a azt mondta, a környezetükben senki nem fertőződött meg a koronavírussal, ezért a saját megfertőződésüket sem tartják valószínűnek. Ezt alátámasztja az is, hogy az oltatlanok negyede nem érzi úgy, hogy veszélyt jelent rájuk a koronavírus. A fenyegetettség érzése összefügg az átélt stressz mértékével. Minél inkább veszélyben érzik magukat a járvány miatt, annál idegesebbek” – folytatta Urban.

Rossz irányba haladunk?

A kutatás résztvevőinek egyharmada úgy véli, tavaly március óta az emberek inkább a rossz irányba változtak, 40 százalékuk szerint pedig a társadalom rosszabb lett, mint a koronavírus-járvány kitörése előtt volt. Az oltatlanok 57,8 százaléka mondta azt, rossz irányba halad a társadalom, a beoltottak ennél jóval pozitívabban értékelik a helyzetet, csupán a negyedük ért egyet abban, hogy a társadalom hanyatlik. „A koronavírus általi fenyegetettség, valamint a kormány járványkezelésével való elégedettség hatással van az emberek oltási hajlandóságára, mentális egészségére, az átélt stresszre és depresszióra, valamint negatívan befolyásolja az embereket abban, miként tekintenek a társadalomra” – zárta a szakember.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?