Az oltásellenes Peter Kotlárt bízták meg a koronavírus-járvány alatti intézkedések kivizsgálásával

Peter Kotlár

Peter Kotlár, az SNS parlamenti képviselője szakmai és morális szempontból is alkalmatlan a koronavírus-járvány kezelésének kivizsgálásáért felelős kormánybiztosi posztra – jelentette ki az ellenzéki KDH arra reagálva, hogy Kotlárt a járvány alatti kormányzati intézkedések és a források felhasználásának ellenőrzésével bízták meg. A KDH konspirátornak tartja Kotlárt.

A mozgalom szerint jelenleg már sok mindenben másképp lenne kezelve egy ilyen járvány, de 2020-ban felkészületlenül érte az országot egy ilyen csapás, és a betegek érdekében mindent megtett az állam. Ugyanakkor egyetért azzal, hogy vissza kell térni ehhez a témához, de azért, hogy a megfelelő következtetéseket levonva a jövőben jobban lehessen kezelni hasonló válsághelyzeteket.

A KDH azt várja a Fico-kormánytól, hogy hozzáértő embereket nevezzen ilyen és hasonló posztokra. „Az országnak semmi szüksége arra, hogy Kotlár vizsgálja a járványt, és hozzáfogjon a nanorészecskék és mikrocsipek kereséséhez az oltóanyagokban. Rendes elemzésre és a tanulságok levonására van szükség az új válsághelyzetek kezelése és a lakosság védelme érdekében” – tette hozzá František Majerský, a KDH képviselője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?