Az OKS szilárd eleme lesz a koalíciónak

Pozsony |

<p>A Polgári Konzervatív Párt azon tagjai, akik a Híd listáján jutottak be a parlamentbe, ma bejelentették, feltétel nélkül támogatni fogják az SDKÚ, az SaS, a KDH és a Híd négyeskoalícióját.</p>

"Az egész választási időszak során szilárd elemei leszünk a kormánykoalíciónak" - mondta Peter Zajac pártelnök, az OKS elnöke.

Robert Fico az OKS-t szélsőjobboldali pártnak, sőt, egyenesen a talibánnak nevezte nemrégiben. A párt ezt elutasította.

Ugyancsak kötelezték magukat, hogy ha bizalmi szavazásra kerülne a sor, mindig a koalíciót fogják támogatni. Az OKS kész részt venni a kormányprogram kialakításában is.

Arról, hogy a végrehajtó hatalomban milyen tisztségekre pályáznak, Peter Zajac pártelnök egyelőre nem kívánt beszélni. Azt sem pontosította, hogy a négy OKS-es képviselő a Híd frakciójának része lesz-e vagy sem. Czuczor Nóra, a Híd szóvivője később arról tájékozatott, hogy az OKS-esek tárgyaltak Bugár Bélával, és megegyeztek, hogy a Híd frakciójának tagjai lesznek.

A politikus szerint a párt erkölcsi felelőssége, hogy jóvátegyék azt az igazságtalanságot, amely Malina Hedviget érte. A párt szeretné "kiküszöbölni azokat a deformációkat, amelyek Robert Fico kormánya idejéből maradtak, mint például a nyelvtörvény, a hazafias törvény, avagy a sajtótörvény."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?