Az MKP Országos Tanácsa nyilatkozata

<p>Az MKP Országos Tanácsa jóváhagyta az MKP 2016-os parlamenti képviselőjelöltjeit. A 150-es jelöltlistán, a párttagokon és a VIA NOVA ICS tagjain kívül párton kívüli, elsősorban a civil szférát képviselő és a sportéletből is ismert független jelöltek is helyet kaptak.&nbsp;</p>

A Magyar Közösség Pártja jelöltlistáját a párt elnöke, Berényi József vezeti. Az MKP a parlamentben azon pártokkal kíván együttműködni, akik a Smer-kormány leváltásában érdekeltek. Az MKP OT megerősíti: nem kívánunk együtt kormányozni a Smer-rel.

Az Országos Tanács elfogadta az MKP 2016-os parlamenti választási programját, amelynek tézisei elsősorban a párt hosszú távú programjából, a Baross Gábor tervből, illetve A szlovákiai magyar közösség megmaradásának és gyarapodásának, valamint Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatásának intézményi feltételei című dokumentumokból indulnak ki.

A Magyar Közösség Pártja választási programjával elsősorban Dél-Szlovákiát és a szlovákiai magyar választókat szeretné megszólítani, szem előtt tartva az országos jelentőségű kérdéseket is. A program a magyarság megtartó összetevőire irányulva hangsúlyozza, hogy mindazon tényezők, amelyek Dél-Szlovákia felemelkedésének feltételeit jelentik, az egész ország életszínvonalának növekedéséhez járulnak hozzá. A jellegzetesen közösségi igények figyelembevétele természetes velejárója a kisebbségi érdekképviseletnek. Ugyanakkor a program társadalmi, gazdasági, környezetvédelmi, önkormányzati, egészségügyi és szociális kérdésekkel foglalkozó fejezete az állam összes lakosára érvényes. Annak tudatában, hogy a kisebbségi közösségek minden tekintetben gazdagítják országukat, az MKP programja Szlovákia előrelépését szolgálja.

Az MKP OT fontosnak tartja, hogy minél több polgár írja alá a párt által 2015. október 1-jén, a migránsok befogadásával és a helyi népszavazások eredményének kötelező érvényűvé tételével kapcsolatban indított petíciót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?