Az MKP lemondásra szólította fel a kormányt

MKP
Pozsony |

A parlamenten kívüli Magyar Közösség Pártja (MKP) felszólította a kormányt, hogy mondjon le. Nem csak Ján Kuciak újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová meggyilkolása miatt, hanem azért is, mert a párt pénteki állásfoglalása szerin a kormánypártok nem tudnak megfelelni a kormányzati nemzetbiztonság alapvető követelményeinek.
 

„Ha beigazolódnak a szinte egyértelmű jelek, miszerint Ján Kuciak és jegyese, Martina Kušnírová vélhetően a szervezett bűnözés áldozata lett, a jelenlegi kormány nem maradhat a helyén” – áll az MKP állásfoglalásában.

A felszínre került összefüggések az alvilági bűncsoportok és a politika képviselői között, valamint a kormányhivatali tisztségviselők valószínű összefonódása ezekkel a csoportokkal az MKP szerint megkérdőjelezi a belbiztonsági rendszert, „amiből a józanul gondolkodó emberek komoly következtetések levonását követelik”.

Robert Fico (Smer-SD) kormányfő a héten kijelentette: az ellenzék csupán politikai eszközként használja fel két fiatal halálát, amellyel az embereket az utcára akarja hajtani és így megszerezni a hatalmat. Hangsúlyozta: szabad, demokratikus parlamenti választásokon erre nem képes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?