Közélet

Az MKP is készül a tisztújításra

Pozsony | Június 20-án tartják az MKP Országos Tanácsának (OT) ülését. Ez a testület dönt a kongresszus időpontjáról, ahol majd új pártelnököt választanak.
Czímer Gábor

2020. május 23. 19:30

Őry Péter
Őry Péter - TASR-felvétel

„Csütörtökön született döntés arról, hogy június 20-án ülésezik az OT” – nyilatkozta Králik Róbert, az MKP sajtótitkára. Korábban már mi is írtunk róla, hogy a lehetséges pártelnökjelöltek között Őry Péter OT-elnök lehet esélyes. Őry ezzel kapcsolatban lapunknak most úgy nyilatkozott, nem eldöntött kérdés, hogy indul-e a tisztségért.

„A célok mellé kell embereket felsorakoztatni” – fogalmazott, és hozzátette, a kongresszusnak nem személyek mentén, hanem azok programja alapján kell döntenie a következő pártvezetőről. Arról is beszélt, hogy a járási szervezeteknek kell elnökjelöltet állítaniuk, őt pedig még nem jelölte senki. Őry hangsúlyozta, egy közös magyar politikai érdekképviselet létrehozását tartja szükségesnek.

„Egy új viszonyrendszert kell kialakítani, aminek az is lehet a végkifejlete, hogy végül egy párt jön létre”

– fogalmazott. Arra reagálva, hogy a Híd leköszönt elnöke, Bugár Béla szerint a közös politikai képviseletnek a Híd és az MKP együttműködésére kell alapulnia, Őry elmondta, szerinte minden politikai szubjektummal számolni kell.

„Mindenkire szükség van, de nyilván a gerincet a legerősebbek tudják adni” – fogalmazott.

Menyhárt József, az MKP parlamenti választás után leköszönt elnöke úgy nyilatkozott, a tisztújító kongresszus őszre várható. Arra a kérdésre, hogy újraindul-e a pártvezetői tisztségért, annyit mondott, erről még korai beszélni. „Nekem mint leköszönt elnöknek először a választás eredményeivel kell az Országos Tanács előtt elszámolnom” – fogalmazott Menyhárt, és hozzátette, az MKP-ban és a többi magyar pártban is az együttműködés felé kell elmozdulni.

„Többször ne ismétlődjön meg, hogy külön indulunk” – fogalmazott. Hozzátette, hogy az eseteleges együttműködési tárgyalásokra minden szereplőt meg kell hívni. „De a gerincet a két legnagyobb szavazóbázissal rendelkező párt, a Híd és az MKP egyezségének kell alkotnia” – jelentette ki Menyhárt.

Az MKP Országos Tanácsának és közgyűlésének a további lépésekről, egyebek mellett a többi magyar párttal való együttműködésről is döntenie kell. A legutóbbi parlamenti választáson az MKP közös jelöltlistát állított a Magyar Fórummal és az Összefogással.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Híd elnöki tisztségéért Sólymos László korábbi környezetvédelmi miniszter indul el, mégpedig jó esélyekkel. Hangácsi Istvántól, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzőjétől azt kérdeztük, milyen esélye lehet, hogy egy választáson az új vezetéssel rendelkező magyar politikai szubjektumok közösen indulnak. A szakember szerint a Bugár- és egyben parlamenti korszak utáni Híd számára létkérdés az MKP-val és a többi szlovákiai magyar politikai csoporttal való kapcsolat újratervezése.

„Ha Őry Péter kerül az MKP élére, és Sólymos László lesz a Híd vezetője, úgy nagy esély nyílhat a két párt közötti országos szintű együttműködésre”

– fogalmazott Hangácsi. Hozzátette azonban, hogy ehhez mindkét párt elnökségének támogatása és az együttműködést szorgalmazók fölénybe kerülése szükséges. Ha ezt sikerül a következő választásig véghezvinni, akkor lehetőség nyílhat az egységesülésre.

„Ehhez azonban az összes érintettől, nem csak az MKP-tól és a Hídtól, megfelelő stratégiára és elköteleződésre van szükség” – fogalmazott az elemző.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Igor Matovič

Hétfőn újabb lazításokról dönthetnek

A Nemzeti Összetartozás Emlékhelye (Fotók: Steindl Imre Program, Facebook)

Soknyelvű ország – egynyelvű álom és emlék(mű)

Derzsi Réka

Prágai lakos, öt nyelven játszik

SpaceX

Sikeresen dokkolt a Nemzetközi Űrállomáson a SpaceX űrhajója

gygy

Gyógyüdülés járvány idején

Etrekarcsa

Áldásosztó Jézus szobra az etrekarcsai parkban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.