Pozsony. Az MKP az idei választásokon németeken és romákon kívül két független ruszin jelöltet is indít. Mindketten a Ruszin Megújhodás (Rusínksa obroda) kulturális és társadalmi szervezet tagjai. A 41-ik helyre sorolt Fedor Vico ismert karikaturista mellett a 44-ik helyen Peter Krajňák eperjesi ügyvéd szerepel.
„Az MKP esély a mi problémáink megoldására is”
„Hangsúlyoznom kell, hogy az MKP-n kívül más politikai pártok nem keresték meg ajánlattal a ruszinokat, noha ez a kisebbség a legutóbbi népszámlálás eredményei alapján Kelet-Szlovákiában nem elhanyagolható lélekszámú. Ez érdekes, mert sok párt képviselői tudnak a problémáinkról. Éppen az említett okok miatt politikai szűklátókörűség volna, ha nem fogadtuk volna el az MKP tisztességes ajánlatát” – nyilatkozta az Új Szónak Krajňák. Kultúrpolitikai téren a ruszin rádióadás hiányát tartja az egyik legégetőbb problémának. „A jelenlegi eperjesi adást ukrán orientációjú ruszinok szerkesztik, tehát a közvetített műsorokra a ruszinok mint ukrán–ruszin hibridre tekintenek” – véli a jelölt. További gond, hogy a görög katolikus ruszinok nem kaphatnak saját püspököt, mert „a jelenlegi eperjesi görög katolikus egyházvezetés szlovákosítani akarja a szertartásokat, a plébániákra szlovák papokat helyez, a ruszin nemzetiségűeket pedig diszkriminálja”. A képviselőjelölt szerint az Eperjesi Egyetemen ruszin tanszéket kell létrehozni és tisztázandó a szerinte ukrán orientációjú felsővízközi Ruszin Kultúra Múzeumának kérdése is.
„Anélkül, hogy politikai befolyást gyakorolhatnánk a végrehajtó hatalomra és az államigazgatási szervekre, nehéz egy kisebbség gondjait megoldani. Különösen szervezetünk, a Ruszin Megújhodás esetében, hiszen kulturális és társadalmi szervezetről van szó, amely nincs befolyással az állam politikai szerveire” – említi a szlovákiai ruszin politizálás körülményeit, korlátait. Elismeri, hogy „akadtak hangok, amelyek igyekeztek kétségbe vonni ezt az együttműködést, illetve azt mondták, hogy az MKP sikertelensége esetén kisebbségünk rossz fényben tűnhetne fel a leendő kormánypárti politikusok előtt”. Ennek ellenére fontosnak tartja, hogy a ruszinok kapcsolatban legyenek a magyar politikai párttal. „Fontos számunkra, hogy legalább személyes kapcsolatunk legyen az MKP képviselőivel, akik közül néhányan minden bizonnyal kormányzati tisztséget töltenek majd be. A kapcsolat esélyt ad, hogy problémáink megoldásához valós segítséget kapjunk” – hangsúlyozza Krajňák. (kár)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.