<p>A Magyar Közösség Pártja (MKP) szerint több, figyelmet érdemlő célkitűzést is tartalmaz a magyar és a szlovák kormányfő által kedden aláírt kormányközi megállapodás.</p>
Az MKP a magyar-szlovák kormányközi megállapodásról
Farkas Iván, a párt gazdasági és régiófejlesztési alelnöke szerdán nyilatkozatot juttatott el az Új Szó Online-hoz, amely az alábbiakban teljes terjedelmében olvasható:
"Pilisszentkereszten tegnap a magyar és a szlovák kormányfő közösen felavatta a Szlovák Házat. Legalább ekkora horderejű a kettejük által aláírt kormányközi megállapodás, amely több, figyelmet érdemlő célkitűzést tartalmaz.
Elsősorban az új komáromi Duna-hídról szóló megállapodást üdvözöljük, amely a magas munkanélküliséggel sújtott komáromi térség (a Duna mindkét oldalán) és az egész Duna-mente számára rendkívül fontos tényező. Ezzel az új közlekedési miniszter kezdetekben tétova, habozó magatartását követően mégiscsak „révbe” érhet a kiemelt beruházás. Nem kevésbé fontos a kormányközi megállapodás azon része, amelyben a magyar kormány elkötelezte magát a hamarosan felépülő Kassa és Migléc közötti R4-es gyorsforgalmi út magyarországi folytatását illetően Miskolc irányában. Megvalósulhat így a Via Carpathia európai közúti folyosó számunkra igen fontos szakasza.
Több mint fél éve írták alá a Magyarország és Szlovákia közötti 90 határmetszési pontról szóló kormányközi keret-megállapodást, amely a meglevő határátkelők mellett további 61 nemzetközi, regionális vagy helyi jellegű határátkelő megnyitását teszi lehetővé a jövőben. Érdekessége, hogy Magyarország további határos országokkal eddig nem tudott hasonló megállapodást tető alá hozni. A tegnapi kormányközi megállapodás a listán szereplő célkitűzések közül két konkrét közúti kapcsolat (a legfontosabbak közül) kivitelezéséről szól. Korábban a listán szereplő további közúti kapcsolatokról is megkötötték a kormányközi megállapodást, például a folyó alsó folyásán felépülő Ipoly-hidakról.
Hogy sikerül-e az utóbbi megállapodást annak utolsó betűjéig teljesíteni, az hamarosan eldől. Jövő hétfőn ugyanis a társberuházó, Nyitra Megye Önkormányzata napirendre tűzi a helembai és az ipolypásztói híd, valamint az ipolyviski összekötő út ügyét. Immár nem rejthető véka alá, hogy tetemes késéssel, az ebből fakadó időzavarral és a 2009-ben elnyert uniós támogatás szűkösségével küzdenek a társberuházók. Öt perccel tizenkettő előtt vagyunk, mégis létezik megoldás. A közeledő határidő előtt feszített tempóban felépíthető a beruházások nagy része. Hasonló gondokkal küzdöttek az Ipoly felső folyásán, mégis felépült mind a két híd. Persze minderről nem a Nyitra megyei képviselők tehetnek, ők hosszú három év elteltével szembesülnek majd a tényekkel. Hétfőn eldől, hogy a megye önkormányzata elhalasztja-e a beruházások kivitelezését a következő uniós költségvetési időszakra, ahogyan azt a szlovák nagykoalíció szeretné. Ezzel sajnos mindhárom beruházás végérvényesen meghiúsulhat. Abban bízom, hogy a magyarországi társberuházó, az illetékes pozsonyi minisztérium és az ellenzékben tevékenykedő MKP frakció megyei képviselői jobb belátásra bírják a megyei hivatalt és koalíciós képviselőtársaikat. Ennek köszönhetően a megye bölcsen dönt a megítélt támogatás felhasználása, a beruházások nagyobbik részének megvalósítása mellett még ebben az uniós költségvetési időszakban. Csak a legvégső esetben halasztható bármi is a következő költségvetési időszakra. Az érintett Ipoly-menti térségekben élők érdeke ezt kívánja meg."
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.