Az iskolások tesztelése azt mutatja, még mindig magas az írástudatlanság

Alulteljesítettek a magyar ötödikesek

Annak ellenére, hogy a 21. században élünk, még mindig nem sikerült felszámolni az írni-olvasni nem tudást.

Az alapiskola ötödik és kilencedik osztályában tanulók tesztelésével azonosítani lehet azokat az oktatási intézményeket, ahol a legrosszabbak az eredmények, és segítségre van szükség.

Idén a legrosszabb eredményeket felmutató ötven iskola – néhány kivételtől eltekintve – Kelet-Szlovákiában található. Több mint 20 ezer diákról van szó, akik nagy része nem tanult meg olvasni, írni és számolni sem.

Ezek a gyerekek sajátos környezetben élnek, gyakran roma közösségekben. Generációs szegénységgel küzdenek, és állandó stressznek vannak kitéve

– magyarázta Róbert Chovanculiak, az INESS elemzője.

Chovanculiak az úgynevezett autonóm vagy charter iskolák koncepcióját tartja megoldásnak, amelyek arra szakosodtak, hogy a generációs szegénységből származó gyerekeken segítsenek.

Ezek az intézmények sikeresen működnek például az USA-ban, Svédországban, Németországban, sőt Bulgáriában is

– tette hozzá.

(joj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?