Az iparvállalatokban is leállhat a gyártás

Pozsony |

A koronavírus terjedése és az iskolabezárások miatt a legnagyobb szlovákiai üzemek gyártása is veszélybe kerülhet, az energiaellátással azonban – legalábbis a gazdasági miniszter szerint – nem lesznek gondok.

„Az ország legnagyobb üzemei, elsősorban az autógyártók az alkalmazottaiknak nagyjából a 10 százalékát lennének képesek mellőzni a koronavírus terjedése miatt bevezetett óvintézkedések esetén. Ha ennél többen maradnának otthon, már kénytelenek lesznek visszafogni vagy teljesen leállítani a gyártást” – ismerte el Peter Pellegrini kormányfő, miután hétfőn találkozott az ország legnagyobb iparvállalatainak a vezetőivel és a munkáltatói érdekvédelmi szervezetek képviselőivel.

A kormányfő szerint a legnagyobb cégek felkészültek a vírus terjedésére, és kidolgozták az ezzel kapcsolatos vészforgatókönyveket.

„A vállalatoknak azonban gondot okozhatnak az iskolabezárások, hiszen a fiatalabb tanulók szülei emiatt kénytelenek lesznek otthon maradni a gyerekeikkel”

– mondta Pellegrini. A munkáltatók ezért azt kérik az önkormányzatoktól, hogy az iskolák bezárása előtt egyeztessenek velük is, elkerülve az ezzel járó sokkhatást az üzemek működésére. „A szlovák autógyártók egyelőre nem tudják, hogy az elkövetkező napokban hány alkalmazottjuk marad otthon, hiszen az iskolabezárások nagy részéről hétfőn döntöttek. A hét első munkanapján még az összes autógyártónál fennakadások nélkül zajlott a munka, keddre azonban jelentős mértékben változhat a helyzet” – nyilatkozta Pavol Prepiak, a Szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) alelnöke.

A dolgozók várható kiesése miatt Peter Žiga gazdasági miniszter felszólította az energetikai cégeket, hogy erre az eshetőségre már előre biztosítsanak tartalék alkalmazottakat. A tárcavezető szerint ugyanis az áram- vagy a gázszolgáltatás kiesése jelentős gondokat okozna a cégeknek és a lakosságnak, ugyanilyen fontos azonban a benzinkutak ellátása is. „Értékelem, hogy az általam megszólított cégvezetőktől pozitív válaszokat kaptam, az elkövetkező időszakban e tekintetben így nem várhatók problémák” – állítja Žiga. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?