Az interneten Kiska vezet

Pozsony |

<p>Az internetes kampányban Andrej Kiska vezet Robert Fico előtt, a független elnökjelölt Facebook-oldalát több mint 70 ezer ember kedveli. A TA3 hírtelevízió a kormányfő kampányát segíti. Az MKP továbbra sem döntötte el, hogy melyik elnökjelöltet támogatja.<br />&nbsp;</p>

Az első forduló óta eltelt egy hétben Andrej Kiska csaknem 20 ezerrel növelte a Faceboook-oldalát kedvelők számát: mintegy 53 ezerről 70 ezer fölé nőtt a számuk. Az oldalon naponta megjelennek új hírek, tegnap itt kérdezte meg például az embereket, hogy van-e olyan kérdésük vagy témájuk, amit mindenképpen fel kellene vetnie az elnökjelölti televíziós vitaműsorokban.

Robert Fico ezen a területen jelentősen lemaradt, a Smer oldalának csak mintegy 27 ezer kedvelője van. A kormányfő ezt az oldalt használja ugyanis a választóival való kommunikációra, ezen naponta új hírek jelennek meg, míg saját oldalát március elején frissítette utoljára. Azon csak mindössze 2700 követője van.

Tévés hátszél Ficónak

Egyértelműen Robert Ficót segíti kampányában a TA3 hírtelevízió, amely a miniszterelnök keddi sajtótájékoztatójának ismétléséből kivágta a számára kedvezőtlen kérdéseket, írja médiamonitoringgal foglalkozó blogjában Miroslava Kernová. A TA3 ugyan élőben közvetítette a két jelölt keddi sajtótájékoztatóját, Ficóénak az ismétléséből azonban már kivágták a kellemetlen kérdéseket. A 17 kérdésből 9 eltűnt, azok, amelyekben a Sme, az STV és a Markíza riporterei a Gorilla-aktáról és a Kiska elleni anonim lejárató kampányról kérdezték. A kérdésekre Fico nem adott egyenes választ.

Az MKP nem döntött

Míg a többi jelölt és párt – természetesen a Smer kivételével – már közvetlenül az első forduló után Kiska mögé állt, az MKP még mindig nem döntötte el, hogy támogatja-e Kiskát az államfőválasztás második fordulójában.

A párt képviselői azt várják, hogy felhívja őket, találkozik velük és elmondja, hogyan képzeli el a magyar kisebbség jövőjét, jogérvényesítését az országban – annak ellenére, hogy Kiska jelezte, egyetlen párttal sem fog tárgyalni a támogatásáról. „Nem került sor találkozóra, nem történt előrelépés. Többet nem tudok mondani” – közölte lapunkkal Fiala Ilona, az MKP szóvivője. Berényi József pártelnök a héten közölte, ha Kiska nem találkozik velük, figyelni fogják a vitaműsorokat és az ott elhangzottak alapján, a moratórium kezdete előtt fog dönteni a párt elnöksége az esetleges támogatásról. Az MKP képviselői ma hallgathatják végig az első vitaműsort délben a közszolgálati rádió adásában, majd a másikat vasárnap, a TA3 hírtelevízióban. (lpj, dem, aktualne)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?