Az ideális EP-képviselő

Pozsony. Az állam érdekeit képviseljék a szlovákiai képviselők az Európai Parlamentben – a polgárok többsége ezt várja az euroképviselőktől, derül ki a Manager and Marketing Service (MMS) közvélemény-kutatásából, amely során ezer személyt kérdeztek meg.

Pozsony. Az állam érdekeit képviseljék a szlovákiai képviselők az Európai Parlamentben – a polgárok többsége ezt várja az euroképviselőktől, derül ki a Manager and Marketing Service (MMS) közvélemény-kutatásából, amely során ezer személyt kérdeztek meg. Az eredmény azért is meglepő, mert maguk a politikusok is többször elismerték: az EP-ben főleg frakciós, nem pedig nemzetállami szavazások lesznek. A 14 szlovákiai EP-képviselő ideológiai szempontok szerint csatlakozik majd valamilyen frakcióhoz, és általában úgy fog majd voksolni, mint a klub többi tagja. Az MKP, a KDH és az SDKÚ egyaránt a néppárti frakció tagja lesz.

Az MMS arra is kíváncsi volt, az emberek szerint milyen az ideális EP-képviselő. A megkérdezettek úgy vélik, fontos az idegennyelv-tudás, a tárgyalókészség, a jó fellépés. Nem árt, ha egy brüsszeli képviselő korrekt, jól öltözik és ismeri az európai jogrendet. Az MKP egyébként vizsgáztatta képviselőjelöltjeit: próbára tették a listára felkerülni kívánók nyelvtudását és uniós ismereteit. A közvélemény-kutatás alapján a jelöltek neme és politikai hovatartozása nem mérvadó. A polgárok egyébként legszívesebben nem pártokra, hanem konkrét személyekre szavaznának. Egy ilyen szavazás során a magyar jelöltek közül Bauer Edit és Duka Zólyomi Árpád jutna az EP-be. (s, sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?