Az év végéig 1,4 millió nyugdíjas kaphat anyagi segítséget az államtól

Boris Kollár Milan Krajniak

Az év végéig körülbelül 1,4 millió nyugdíjas kaphat anyagi segítséget az államtól. Ezt közös sajtótájékoztatón jelentette be Boris Kollár házelnök és Milan Krajniak (mindketten Sme rodina) munka-, szociális és családügyi miniszter a lakosok egyes csoportjait érintő második inflációellenes csomag javaslatának a bemutatásakor.

„Tárgyalások zajlanak a pénzügyminiszter úrral és a Szlovákiai Nyugdíjasok Egyesületével arról, hogy karácsonyig további segítségre lenne szükség” – mondta Kollár. „Három alternatíva van arra, miként fizethetnénk ki az inflációellenes támogatást a nyugdíjasoknak. Bármelyikről készek vagyunk egyeztetni, és akár más megoldásra is nyitottak vagyunk, ha az jobban tükrözi a nyugdíjasok igényeit” – magyarázta Krajniak.

„Az első lehetőség, hogy minden nyugdíjasnak egyszeri 150 eurós összeget fizetünk ki, függetlenül attól, hogy öregségi vagy rokkantsági nyugdíjról, illetve árvasági ellátásról van-e szó. Az összköltség ebben az esetben 216 millió euró lenne” – pontosított a munkaügyi miniszter.

A másik lehetőség szerinte, hogy az állami juttatás 200 eurótól 50 euróig csökkenne, miközben a legalacsonyabb bevétellel rendelkező nyugdíjasok kapnák a legnagyobb juttatást, a legkisebb összeget pedig a legnagyobb bevétellel rendelkező nyugdíjasok kapnák. „Az összkiadás ebben az esetben 198 millió euró lenne” – jegyezte meg.

„A harmadik lehetőség a 13. nyugdíj összegének 70 százaléka. A jelenleg érvényben lévő törvényből indulnánk ki. Ebben az esetben 211 milliós kiadásról lenne szó. Az anyagi segítség 210 euró és 35 euró között mozogna” – mondta.

„Ezenkívül a nyugdíjak idő előtti valorizációja is szóba került lehetőségként” – tájékoztatott Krajniak. „Úgy tűnik, hogy a megadott három lehetőség előnyösebb, mint előbbre hozni a valorizálást. Az elsőként bemutatott lehetőség - a 150 euró-, lenne ebben az évben a legelőnyösebb minden nyugdíjas számára, legyen szó akár a legnagyobb vagy a legkisebb bevétellel rendelkező nyugdíjasokról” – mondta Krajniak.

Hozzátette: a javaslatot Kollárral együtt bemutatták Igor Matovič pénzügyminiszternek és Eduard Heger kormányfőnek (mindketten OĽaNO). „Abban egyeztünk meg, hogy a Pénzpolitikai Intézet és a Szociálpolitikai Intézet még egyszer átszámolja a nyugdíjasoknak szánt segítséget, esetleg készítenek néhány pontosítási lehetőséget” – jegyezte meg.

Krajniak egyúttal elmondta, hogy a javaslatait szerdán (augusztus 24.) az államfőnek is bemutatta. „Kedden (augusztus 23.) a javaslatokat személyesen beszéltem meg a Keresztény Idősek Egyesületének elnökével. A Szlovákiai Nyugdíjasok Egyesületének elnökével szeptember első hetében találkozom” – tette hozzá Krajniak.

Kollár azt ígérte, hogy mint házelnök minden parlamenti képviselővel tárgyalni fog a nyugdíjasok támogatásáról. „Olyan helyzetben vagyunk, amelyben nem engedhetjük meg magunknak, hogy egymás ellen játsszunk” – zárta a házelnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?