Az európai bírák is ellenzik az alkotmány módosítását

Pozsony |

<p>Nem üzletet kötött a KDH a Smerrel, hanem csak tisztességes megállapodást, jelentette ki tegnap az alkotmánymódosítás vitájában Pavol Hrušovský, a párt képviselője.</p>

„Ha alkotmánymódosítást akarunk, akkor meg kell állapodnunk” – mondta a képviselő, aki szerint ez ugyanolyan megállapodás volt a Smerrel, mint amilyet 2011-ben kötöttek a Radičová-kormány bukása után az előrehozott választásokról.

Martin Poliačik szerint viszont sokat elárul a megegyezésről, hogy két teljesen eltérő területet – a házasság védelmét és az igazságügyi rendszer átalakítását – kapcsolták össze. „Ismételhetik körbe-körbe, hogy nem sefteltek, de a köztársaságielnök-választás előtt egy ilyen megállapodás azt jelenti, hogy egyfajta üzletet kötöttek” – állítja az SaS képviselője.

Tegnap az Európai Bírói Egyesület (EAJ) is tiltakozott a készülő alkotmánymódosítás ellen, pontosabban a bírák biztonsági átvilágítása miatt. „Nem úgy tűnik, hogy a reformnak ez a változata összhangban lenne a bírák függetlenségére, hatékonyságára és felelősségére vonatkozó nemzetközi előírásokkal” – áll abban a levélben, amelyet Christophe Regnard, az EAJ elnöke írt Tomáš Borec igazságügyi miniszternek.

A Smer és a KDH javaslata alapján csak az a bíró folytathatná munkáját, aki átesik egy úgynevezett alkalmassági vizsgálaton, amelyet a Nemzetbiztonsági Hivatalnak (NBÚ) a titkosszolgálat igénybevételével készített jelentés alapján az Igazságszolgáltatási Tanács (IT) folytat. A teljes bírói kar átvilágítását a Híd és az SaS ellenzi, a Smer és a KDH mellett az SDKÚ és a Nova is elképzelhetőnek tartja, kisebb módosításokkal. Daniel Lipšic szerint a bírákat az NBÚ-nak kellene átvilágítania szigorúan titkos fokozatnak megfelelően, az SDKÚ pedig az IT helyett a köztársasági elnök kezébe adná a döntést.

Tegnap a melegszervezetek is tiltakoztak az alkotmánymódosítás ellen, igaz, ők a házasság védelme miatt. Úgy vélik ugyanis, hogy a KDH műhelyében készült javaslat célja nem a házasság védelme, hanem a meleg párok házasságának és bármilyen más hivatalos együttélési formájának a megakadályozása. A kormány melegjogi bizottsága nyilatkozatban tiltakozott a módosítás ellen, mivel az szerintük a szexuális irányultság alapján korlátozza az esélyegyenlőséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?