Az érsekújvári zsinagóga

KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA

Az egyik legnagyobb a losonci volt, 2400 ülőhellyel, a másik a szenci, ez régebbi. A vallási törvény előírja: amikor a zsinagóga már nem szolgálja eredeti célját, akkor felhasználható – méltó módon – más célra. Lehet belőle hangversenyterem, képtár, könyvtár, minden, ami a tanulást, a kultúrát szolgálja. Lehet belőle esetleg más vallás imaháza is, ha az szigorúan monoteisztikus.

A más célra való felhasználás az érsekújvári zsinagógával kapcsolatban is felmerült – utoljára 1989 nyarán. Az elöljárókat bekérették a városházára, és közölték velük: mivel nincs kihasználva, adják át, cserébe a város megvásárolja nekik a valamikori Rasi-házat. Senkinek nem volt mersze nemet mondani. Tizennégy napi gondolkodási időt kaptak. Az öregek úgy okoskodtak, mindenesetre kikérik a pozsonyi központ véleményét is... Két héttel később az újabb tárgyalásra velük ment a hitközség egy akkor fiatalabb tagja is, Stern Tamás. Kész szerződést tettek eléjük, hogy írják őket alá. A fiatalember megtagadta. Kijelentette, hogy amíg Újvárban csak egy zsidó is lesz (abban a pillanatban mintegy százhúszan voltak), a zsinagóga zsinagóga marad. „Hála Istennek, nem lett folytatás! – sóhajt fel dr. Lang Tamás, a hitközség elnöke. – Kilencvenben nekiláttunk, hogy rendbe hozzuk, mert szörnyű állapotban volt. Semmiféle támogatást nem kaptunk.” A zsidó hitközségek mindenkor megőrizték önállóságukat, ami azt jelenti, hogy világi személyekből választják meg a vezetőséget.

Érsekújvárott

két zsinagóga volt,

az egyik 1859-ben épült, a nem sokkal korábban megépült budapesti Dohány utcai zsinagóga stílusában. Röviddel azután már annyira fellángoltak a belviszályok a konzervatív judaizmus és a reformisták között, hogy az akkori magyar kultuszminiszter 1868-ban összehívott egy zsinatot (amely Nagymihályon ülésezett két évig) azzal a céllal, hogy békét teremtsen. De nem lehetett, mert az ortodoxok makacsul ragaszkodtak a régi előírásokhoz, a reformisták pedig modernizálni, nyitni akartak. A sikertelen zsinat után szakadás történt: az ortodoxok kiváltak, hogy megtarthassák a régi szokások szerinti törvényeket és előírásaikat, amelyeknek pedig nem feleltek meg a Dohány utcai mintájára épített zsinagógák, mert az ún. almemornak – az asztalemelvénynek, ahonnan a Bibliát, a szentírást, Mózes öt könyvét felolvassák – az épület közepén, a bejárat és a frigyszekrény között kellett lennie. Ennek az előírásnak az az értelme, hogy minden jelenlevőnek – függetlenül helyétől – egyforma lehetősége legyen hallgatni az Ige szavait. A neológok viszont előrehelyezték, hogy mindenkinek arccal legyen. Mivel ezt az öregek nem fogadták el, a különválás mellett döntöttek. Egy ideig kisebb imatermük volt, kissé beljebb, ugyanazon a telken, ahol a jelenlegi zsinagóga áll. 1880-ban megépítették a zsinagógát (az eredeti rövidebb volt), 1910-ben hat méterrel meghosszabbították.

Érsekújvárott a szakadást követően két hitközség létezett, az ortodox és a neológ. Az ortodox közösség nem volt túl népes (húsznál többen voltak), az akkori gyülekezetnek 10-12 százalékát tette ki. Az ortodox zsinagóga épségben maradt, pedig a második világháború alatt több szőnyegbombázás érte a várost. A háború nyomait máig magán viseli – a padló olajfoltjai emlékeztetnek rá, hogy a németek garázsnak használták. A háború után, amikor a zsidók csekély számban visszatértek, hatályba lépett a Szlovák Nemzeti Tanács 1946-ban kiadott törvényerejű rendelete, mely szerint egybevonták a neológokat és az ortodoxokat.

Mesélő dokumentumok

Az előadóterem fala telis-tele fényképekkel, dokumentumokkal. Egyik az Étzel nevű szervezet tragikus sorsú tagjára emlékeztet. Amikor az oszmán birodalom 1918-ban szétesett, a volt gyarmati területeket az akkori Nemzetközösség mandátum alá helyezte; Palesztina brit mandátum alá került, ők a felszabadításért, Izrael állam megalakulásáért harcoltak; akkor az accói várbörtönben az angolok harmincnyolc szabadságharcost tartottak fogva. Az Étzel nevű szervezet – amelynek egy újvári fiatalember, Weiss Imre is tagja volt húszegynéhány évesen – megtámadta a börtönt, hogy a rabokat kiszabadítsa. Sikerült is, de nyolcan elestek, hárman fogságba estek, őket az angolok halálra ítélték. Az akkori angol főkormányzó hajlandó lett volna megkegyelmezni nekik, ha kegyelmet kérnek. Ezt ők elutasították. Ez volt az utolsó kivégzés, amelyet a britek végrehajtottak Palesztinában. Beneš és Jan Masaryk külügyminiszter is interveniáltak a brit kormánynál, de nem leltek meghallgatásra. Weiss Imre nővére, Edit ma Izraelben él.

A Pribina utcai iskola

Az ortodox iskola tanítási nyelve a harminckilences bécsi döntésig szlovák volt. Tigermann József főrabbi (1850-ben született a Zala megyei Szilasbalháson) fiatalon került Érsekújvárba, ötvennégy évig szolgált itt, innen vitték el 1944-ben. 1942. május elsején levélben fordult az elöljárósághoz (a levél írásának idején már 92 éves): kénytelen segédlelkészt alkalmazni, akit ő fizet. Kéri az elöljáróságot, hogy ezt valami módon oldják meg. Miután választ két hét múlva sem kapott, másik levelet írt. Három hónap múlva érkezett meg a válasz, mely szerint a főrabbi úr fizetését október elsejétől 300 pengőre emelik, de a segédlelkész felvételét „a főtisztelendő úr magánügyének kell tekintenünk”, vagyis fizesse a saját zsebéből...

Dr. Winter Mór ügyvéd

Tardoskedden született 1880- ban, 1908-ban nyitott Újvárban ügyvédi irodát. Két évre rá megépítette a mai gimnáziummal szemben álló épületet, a Winter-házat (jelenleg az Obchodná Banka székhelye). Winter Mór neve összeforrott a jótékonykodással. Ezt a jó tulajdonságát a fia is örökölte. Az ő közreműködésével nyitották meg 1937-ben az újvári szegényházat.

1941. szeptember 18-án kelt az a rendelet, amely szerint minden hatodik életévét betöltött zsidónak viselnie kellett (Szlovákiában) a megkülönböztető sárga csillagot. A kiállított eredeti Dávid-csillag akkori tapolcsányi viselője ma 94 éves hölgy, Érsekújvárott él.

Tiso elnök mentesítő leveléről azt állítják, hogy tízezreket mentett meg. Az érintettek szerint ez nem igaz. Nem egész ezer ilyen levelet adtak ki, s ezek negyvennégy augusztusában, a német megszállás után érvényüket vesztették. A levelekért természetesen fizetni kellett, kétezer koronát.

Egy szám: 98125 – Friedmann Rózsa eredeti, a ravensbrücki táborban viselt fogolyszáma.

A nem zsidók mindegyikének származási táblát, polgári személyi lapot kellett bemutatniuk, harmadíziglen kellett bizonyítaniuk, hogy nincs a családban zsidó felmenőjük. Mert a zsidótörvények nemcsak a zsidókat érintették. A személyi lap szövege: „Becsületszavamra kijelentem, hogy fenti táblázatot családi okmányaim alapján a legjobb meggyőződésem szerint állítottam össze.” Ennek az eredménye az volt, hogy „alulírott igazoló bizottság, a bemutatott és átvizsgált okmányok alapján megállapítja, hogy X.Y. tiszthelyettes nagyszülőkig bezárólag tiszta keresztény származású.”

Fél birodalmi márka

értékben vásárolhattak a kantinjegyért az SS-katonák a kantinban. Amikor a felszabaduláskor megfutamodtak, eldobálták a jegyeket. Ezeknek a hátoldalára írták a Buchenwaldban felszabadult női foglyok a nevüket, hogy tudják, kik ők és hol voltak: Adler Sári, Adler Juci, Ellenbogen Anni, Ellenbogen Vera, Duxler Éva, Fenyves Sári, Fenyves Magda, Herzog Ottóné, Kolin Cili Érsekújvár, Guttman Sándorné, Hiller Lászlóné Miskolc, Klein Kati...

A cetli – a foglyok titkos levelezésére szolgált a bergenbelseni táborban. Eredetijét az izraeli cfáti múzeumban őrzik. (Ott van a magyar nyelvterületről származó zsidóság emlékmúzeuma.) Ellenbogen Juditnak írta Reichfeld Magda. Negyvennégy végén szállították át Auschwitzból Bergenbelsenbe. Nem élte túl. A levelet a konyhások közvetítették; a konyhások, akik a kondért hordták szét, aránylag szabadon tudtak mozogni.

Ellenbogen Judit érsekújvári, Izraelben él. Három Ellenbogen lány volt, mindhárman túlélték, egyikük néhány éve halt meg Amerikában. „Drága Juditkám, kettes számú leveled is megkaptam, igyekszem a legpontosabban válaszolni kérdéseidre, Ancsi, Lici és Klárival együtt jöttünk, ismétlem, egészségesek voltak, öt hónapja jöttünk el hazulról. Auschwitzból két hónapja mentek el transzporttal, mind a négyen, Teri három hónapja a lányokkal. Részleteket nem tudok Vera elfogásáról, mert akkor én beteg voltam és nemigen beszélhettem így Verával. Hála istennek mind a négyen egészségben, erőben és bizakodó hangulatban mentek el, anyukád, nagymamád, nénid, Gyurika és a lányok egy vagonban jöttek, jól voltak, az auschwitzi állomáson választották szét őket, a lányokat külön, ők együtt maradtak. A többi hozzátartozókat sajnos azóta sem tudjuk, sajnos nagyon nehéz papírhoz és ceruzához jutnom, nálunk most volt sorozás, de önként lehetett visszamaradni, mi ujváriak többnyire itt maradtunk, a Lőwi lányok be vannak sorozva, egyelőre ez van, meg az egész besorozott munkatranszport lehet, hogy még hetekig nem mennek el, de mindenesetre kérnek, hogy írjál nekik, ők tudniillik már többször írtak neked és nem kaptak választ, ugyanúgy Herzog Rozinak is, írjál, Juditkám, magadról is részletesen, sok szeretettel csókol Reichfeld Dusi.”

A házassági szerződést, a ketubát két tanú hitelesítette a házasságkötési szertartás előtt, és a szertartás alatt vagy után adták át a menyasszonynak. Elsősorban a férj kötelezettségeit rögzíti, eszerint ellátja, eltartja, tiszteli és védelmezi feleségét, ahogy a zsidó férjnek illendő. A szerződés főleg a feleséget védelmezte elhamarkodott vagy igazságtalan válás ellen.