Amennyiben beigazolódik, hogy a D4/R7 pozsonyi körgyűrű építéséhez engedély nélküli anyagot használtak, azt az építés kivitelezőjének kell a saját költségén pótolnia, az állam pedig ezekért a munkálatokért nem köteles fizetni.
Az építőnek kell gondoskodnia a D4/R7 szennyezett anyagának pótlásáról
Mindezt a Közlekedésügyi Minisztérium közölte a TASR-rel, hozzátéve, hogy az ügyben nem hajlandóak kompromisszumot kötni, amennyiben pedig a felügyelet hibázott, annak komoly következményei lesznek. A minisztérium reakciója arra a kiterjedt rendőri razziára vonatkozott, amelyet csütörtökön végeztek Pozsony megyében, és amely azzal a gyanúval állhat összefüggésben, amely szerint a pozsonyi körgyűrű építéséhez szennyezett földet, illetve építkezési hulladékot használhattak.
Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter (Most-Híd) a saját elmondása szerint megvárja a rendőrségi nyomozás eredményét, és majd az alapján vonja le a következtetéseket. „Ha a független felügyelet elhanyagolta a munkáját, annak nagyon súlyos következményei lesznek. Itt most a Csallóközről van szó. Én magam is csallóközi vagyok, ezért számomra is fontos, hogy mit fognak az unokáim inni. Nem mindegy, hogy mi kerül az autópálya alá" – jelentette ki. A miniszter szerint a csütörtöki rendőrségi akció miatt nem kellene elhalasztani az egész építkezést, de ezt még egyelőre nem tudja biztosan állítani. „Az egész vonalon folyik az építkezés. Itt egy szakaszról van szó, de örülnék, ha átvizsgálnák az egész területet" – mondta Érsek.
A minisztérium a TASR-nek elmondta, hogy értékeli a rendőrség, ügyészség és a környezetvédelmi minisztériumi szervezetek munkáját, amelyek a környezetvédelmi törvények betartásáért felelnek. „A közlekedésügyi tárca mindig támogatta azokat a tevékenységeket, amelyek azzal a céllal jöttek létre, hogy megerősítsék vagy éppen megcáfolják az esetleges környezetszennyezés gyanúját, a közlekedésügyi miniszter maga is többször részt vett a D4/R7 ellenőrző napjain" – mondták a tárca munkatársai.
A projekt keretén belül a minisztérium felfogadta az FCP nevű osztrák céget, hogy felügyelje a szabályok betartását. „Többször érkezett hozzánk olyan jelentés, amely szerint minden rendben van. Most alapos gyanú áll fenn, hogy a felügyelet nem teljesíti az alapvető kötelességét és nem ellenőrzi az építést úgy, ahogy kellene, és hogy ezáltal félrevezette a minisztériumot. A közlekedésügyi tárca ezért is vett saját mintát a kritikus helyekről, amelyeket most elemzünk és aztán nyilvánosságra hozzuk az eredményeket" – jelentette ki a minisztérium, hozzátéve, hogy amennyiben a felügyelet hibázott, annak komoly következményei lesznek.
A tárca szerint a szakaszért kizárólag az építést végző vállalat a felelős, amelynek az érvényes előírásokat kell követnie. „Amennyiben beigazolódik, hogy engedély nélküli anyagot használtak, az építésért felelős vállalatnak kell a saját költségén pótolnia a hiányzó anyagot, és az állam nem köteles ezt a munkát finanszírozni. A közlekedésügyi tárca ebben az ügyben nem ismer kompromisszumot" – jelentették ki.
A pozsonyi körgyűrűt több cég együtt építi, élükön a spanyol Cintra társasággal. Az út köz- és magánegyüttműködés keretén belül épül. A koncessziós felépíti és 30 évig üzemelteti az utat, amelynek költségeit az állam 30 évig törleszti majd. Az éves törlesztőrészlet 52,8 millió euró lehet, ami 30 év után, az inflációt is beleszámítva 1,76 milliárd euróra jön ki. A projekt a D4-es autópálya és az R7-es gyorsforgalmi út egy részét foglalja magába.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.