Az energiaválság miatt alacsonyabb hőmérséklet lesz az óvodákban

óvoda k

Az energiaválság miatt alacsonyabb hőmérsékletre lehet felfűteni az óvodákat – derül ki az egészségügyi minisztérium gyermek- és ifjúsági létesítményekkel kapcsolatos rendeletének módosításából.

„A várható energiaválság miatt a hőmérséklet ideiglenes csökkentését javasoljuk az óvodákban” – áll az anyagban.

Az előzetes javaslat szerint csak a mosdókban és a vécékben kell a jelenlegi 24 fokról ideiglenesen 23-ra csökkenteni a hőmérsékletet azokban az intézményekben, ahová 6 évnél fiatalabb gyerekek járnak – magyarázta az ÚVZ SR.

„Ez a változás elfogadható, nem jelent egészségügyi kockázatot a gyerekekre. Más helyiségekben változatlanok maradnak a legalacsonyabb megengedett hőmérsékleti értékek” – mondta Daša Račková, az ÚVZ szóvivője.

A szóvivő hozzátette, a véleményezési eljárás alatt álló rendelet egyes rendelkezései még módosulhatnak. A módosítás a javaslat szerint 2023. január 1-jén lépne hatályba.

A minisztérium rendelete a bölcsődéket is érinti. „Sok óvodáskorú gyereket kapacitáshiány miatt nem tudtak óvodába felvenni, ezért szükség volt a kritériumok azonnali kiigazítására, hogy egyszerűsítsük a fenntartók dolgát" – közölte a tárca.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?