Az egyetlen ünnep

Nincs még egy ünnep, mely anynyira tudná kínálni a közhelyeket, mint a karácsony, általában a szeretet vagy éppen annak hiánya köré csoportosítva a fogalmakat, szervezve a közlendőt. Talán mert a karácsonyt, mint a szerelmet, csak érezni, átérezni lehet, szavakban kifejezni nem. Fölösleges tehát minden erőfeszítés, fáradozás, különösen, hogy hajlamosak vagyunk a szeretet fogalmát pusztán az érzelmek szintjén, és ott is leegyszerűsítve, kezelni és alkalmazni. Pedig a szeretet – Nietzschével szólva – „mi más lenne…, mint megérteni a tényt és örülni neki, hogy valaki más másféle és ellentétes módon él, dolgozik és érez, mint mi? A szeretet csak akkor hidalhatja át öröm útján az ellentéteket, ha nem szünteti meg és nem tagadja őket”. Igen, a megértésről lenne itt szó, vagyis szellemi-tudati jelenségről, az élni és élni hagyni erkölcsi parancsáról, arról a képességről, mellyel bele tudjuk képzelni magunkat mások helyzetébe. Hátha még mindehhez a bennünk szunnyadó segítő szándék is fel-felébredne és munkálkodna, nemcsak vészhelyzetben! El kellene végre hinnünk, hogy a fogyasztói társadalom piacán, kis és nagy áruházaiban, hipermarketjeiben megvásárolt különféle termékekben tárgyiasuló szeretetünk ajándékai között legnagyobb és legszebb ajándék az ember, vagyis amit magunkból tudunk átnyújtani a másik embernek. És van még egy, az idő, melyben önmagunk, szavaink, érintéseink, játékos kedvünk, azaz a gyakran mogorva, ideges emberképünk mögött rejlő kincseink átnyújtása történne. Feltételes módot használok, merthogy évtizedek óta hallani, éppen ebből az ajándékból van a legkevesebb, és amiből kevés van, az, mint tudjuk, drága, sőt az idő pénz, manapság meg egyre inkább az, bár mifelénk számtalan esetben látástól vakulásig dolgozva sem hoz annyit, amennyi elegendő lenne a méltó emberi élethez. Következésképpen, az egyik ajándék, az idő hiánya miatt nincs mikor osztogatnunk a másikból, örök kincseinkből. Vagy ez csak kifogás? Mindenesetre látok szenvedni embereket attól, hogy alszik a család, amikor elindulnak munkahelyükre, és alszik, mire hazaérnek, s olykor még a hétvége sem lehet az együttlété. Marad a karácsony, az egyetlen ünnep, átadni egymásnak belső kincseinkből a lehető legtöbbet.