Az áram drágul a legnagyobb mértékben

áram
Pozsony |

Januártól többet fizetnek a háztartások az áramért, a gázért és a vízszolgáltatásért, drágul a távfűtés is. Az egyes szolgáltatók árai között ezúttal is látványos különbségek vannak.

Az energiaárak jövő évi emelését az Árszabályozási Hivatal a világpiaci árak látványos megugrásával magyarázza, az ellenzék szerint azonban a hivatal sem teljesen ártatlan.

„A jövő évi lakossági energiaárak meghatározásánál figyelembe kellett vennünk, hogy ezeknek a piaci ára az előző évhez képest ismét megugrott, a villamos energia piaci ára 28, a gázé 8,58%-kal” – indokolta Jahnátek.

A gáz esetében a világpiaci árak emelkedését nagyobb mértékben építették be a lakossági árba, mint az áramszolgáltatásnál. „A lakossági gáz ára jövőre átlagosan 3,95%-kal nő” – nyilatkozta Jahnátek, aki szerint azonban hatalmas különbségek vannak az egyes szolgáltatók között. Van olyan, amelynél az átlagos áremelés 2,67 százalék körül mozog, és olyan is, amelynél ez megközelíti az 5 százalékot. Azoknak, akik a gázt csak főzésre használják, vagyis a D1es fogyasztói kategóriába (1000 kWh-s fogyasztásnál) tartoznak, és a vizet is gázzal melegítőknek (D2, 10 ezer kWh-s fogyasztásnál) a legnagyobb hazai gázszolgáltató, a Szlovák Gázművek (SPP) Jahnátek szerint egyáltalán nem emeli a gázszolgáltatás árát. Akik gázzal fűtenek (D3, 30 ezer kWh-s fogyasztásnál), azoknak átlagosan a tizedével nőnek az éves kiadásaik. Az innogy alternatív gázszolgáltató ugyanakkor a D1 és D2 kategóriában még csökkenti is az árait.

A víz- és csatornadíj jövőre átlagosan 1%-kal fog nőni, ami egy átlagos, háromtagú család számára havonta mintegy 0,21 euró többletköltséget jelent. Az ÚRSO elnöke hangsúlyozta, a hivatal nem rögzített, hanem maximális árat szab az áram-, gáz-, hő- és vízszolgáltatóknak, amelyet ezek nem léphetnek túl, alacsonyabb árat azonban a piaci verseny keretében kínálhatnak a szlovák háztartásoknak. Az ellenzék szerint az energiaárak növekedését nem lehet csupán a növekvő világpiaci árakra fogni.

„A legjobban dráguló villanyenergia esetében maga az áramdíj például a fogyasztói ár kevesebb mint harmadát teszi ki, a fennmaradó összeget a fogyasztóknak az értelmetlen állami beavatkozások miatt kell fizetniük” – nyilatkozta Karol Galek, az SaS energetikai szakértője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?