Az államfőválasztás első fordulóján több mint 17 000 első választó vehet részt

Pozsony |

A márciusi köztársaságielnök-választás első fordulójában 4 450 000 polgár jogosult a szavazásra. Közülük 2 310 000 nő és 2 140 000 férfi.

 

A szavazók közül 17 500-an életükben először vehetnek részt a választásokon, 280 000 ember pedig először választhat elnököt, még ha más korábbi választáson már korábban le is adhatták a szavazatukat. Ez a Szlovák Statisztikai Hivatal adataiból derül ki, amelyeket a hivatal bocsátott a TASR rendelkezésére.

Az elnökválasztás első fordulójára március 16-án kerül sor. Ha az első körben egyik jelölt sem szerzi meg az érvényes szavazatok több mint felét, március 30-án második fordulót tartanak. Ebben az első kör két legsikeresebb jelöltje méri majd össze az erejét. Szavazni reggel 7:00-től este 22:00 óráig lehet majd.      

Ábécésorrendben a következő jelöltek indulnak az elnökválasztáson: Bugár Béla, Zuzana Čaputová, Martin Daňo, Štefan Harabin, Eduard Chmelár, Marian Kotleba, Milan Krajniak, František Mikloško, Maroš Šefčovič, Róbert Švec, Bohumila Tauchmannová, Juraj Zábojník és Ivan Zuzula.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?