Čaputová aláírta a törvényt, decemberben érkezik a 14. nyugdíj

Zuzana Čaputová

Idén másodszor is kifizetik a 14. nyugdíjat az arra jogosult nyugdíjasoknak, Zuzana Čaputová államfő szerdán aláírta az erről szóló törvénymódosítást. Az év végi nyugdíjkiegészítés azonban alacsonyabb lesz, az eredeti 13. nyugdíj összegének a 70 százaléka.

„Az árak és a szolgáltatások jelentős drágulása miatt nem elegendőek a nyugdíjasok megsegítésére eddig elfogadott intézkedések” – állt a munkaügyi tárca parlament elé terjesztett indoklásában.

A minisztérium emlékeztetett, hogy idén januárban 1,3%-kal emelkedtek a nyugdíjak, júliusban pedig korábban megkapták a 13. nyugdíjat az idősek, 50 és 300 euró közti összegben. Ezért a hagyományos időben, az év végén e módosítás nélkül már nem kaptak volna nyugdíj-kiegészítést.

A felsorolt intézkedések a minisztérium szerint az első félévben részben kompenzálták a nyugdíjasok számára az áremelkedéseket. Ebben az időszakban a nyugdíjas infláció 11,8% volt.

„A második félévben is folytatódott a nyugdíjas infláció növekedése, az IFP pénzügyi elemző intézet 2022 júniusi előrejelzése szerint összességében 12,4%-os lesz. Az év első 8 hónapjában átlagosan 12,6% volt a nyugdíjas infláció” – közölte a minisztérium.   

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?