Közélet

Az állam téríti a munkaadók tesztelési költségeit

Pozsony | Az állam téríti a munkáltatóknak az alkalmazottaik kötelező teszteléséből fakadó költségeit. Egy antigénteszt árát öt euróban maximalizálnák.
ÚJ SZÓ ONLINE

2021. november 24. 16:18

GALÉRIA: Így zajlik a tesztelés Lúcson
- Somogyi Tibor felvétele

Pontos időpont egyelőre nem ismert, Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő korábban azt ígérte, a munkáltatók még a hónap végéig megkapják a támogatást.

Az elfogadott határozat szerint a gazdasági minisztérium előkészíti a kötelező tesztelésre vonatkozó szabályokat, az antigéntesztek árának regularizációját az egészségügyi minisztérium végezné, a tesztekre szánt összeget pedig az pénzügyminisztérium rendezné.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
hégli gál

Gál Tamás: „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ötven embernek játsszunk”

reszpirátor

Szerdától kültéren is kötelező a reszpirátor viselése

pixabay

Az orvosok közzétették az omikron 14 leggyakoribb tünetét

Kidőlt fa

Kidőlt fákhoz riasztották a tűzoltókat a Dunaszerdahelyi járásban

Djokovicon viccelődnek a szlovák rendőrök

Érsekújvár, városi uszoda

Megnyitják az újvári uszodát

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.