Az állam helyett a vállalkozók fizetnek

Pozsony |

<p>Az állam kevesebb, a vállalkozók és a biztosítási járulékot maguk fizető munkanélküliek magasabb egészségbiztosítási járulékot fognak elvezetni. Ugyanakkor csökken majd egyes munkaadók járulékfizetési kötelezettsége is.&nbsp;A költségvetési törvény jövő évi tervezete alapján az állam mintegy 90 millió euróval fizet kevesebbet saját biztosítottjai után.</p>

Az egészségügyi minisztérium arra számít, hogy a járulék mértéke nem változik, vagyis a gyerekek, a nyugdíjasok és a regisztrált munkanélküliek után az átlagbér 4 százalékát fizeti majd az állam. Mivel azonban csökken a munkanélküliség, várhatóan kevesebbet kell befizetnie majd az államnak. „A törvény szerint az állam biztosítottai után a járulék mértéke 4 százalék, vagyis ugyanakkora lesz, mint idén” – tájékoztatta lapunkat Zuzana Čižmáriková, az egészségügyi minisztérium szóvivője.

A vállalkozók azonban biztosan többet fizetnek majd, mivel januártól változik a járulék összegének kiszámításához használt koefficiens. Idén még 1,6-tal kellett osztani a havi járulékalap kiszámításához a havi bevétel összegét, jövőre az együttható 1,486 lesz. Így a minimális havi járulék az idei 56,35-ről 58 euróra emelkedik. Természetesen az együttható csökkenésének arányában emelkedik majd a magasabb bevétellel rendelkező vállalkozók egészségbiztosítási járuléka is.

Most találják ki, honnan vegyék a hiányzó pénzt

Az állami költségvetéssel elégedetlen az Egészségbiztosítók Szövetsége (ZZP) is. „Azt alacsonyabb egészségügyi költségvetés kevesebb pénzt jelent a betegellátásra, az új projektekre, a betegellátás fejlesztésére” – jelentette ki. A biztosítókat nyugtalanítja, hogy a kabinet a minimálbér emelését az egészségbiztosítási járulék csökkentésével akarja kompenzálni a munkaadóknak, ami újabb, mintegy 150 millió eurós kiesést jelent számukra.

„A járulékfizetési kivételek bevezetését egyeztetésnek kellett volna megelőznie, az államnak meg kellene mutatnia, hogy hogyan akarja kompenzálni ezt a járulékkiesést” – jelentette ki Katarína Kafková, a ZZP igazgatója. Szerinte a jelenlegi elképzelések azt mutatják, hogy az egészségbiztosítás finanszírozását a kormány az 500 eurónál többet kereső alkalmazottakra és a vállalkozókra akarja ráterhelni. „Ez azonban nem fogja pótolni a hiányzó forrásokat” – véli Kafková.

„A kiesést teljes egészében kompenzáljuk, tárgyalunk erről a pénzügyminisztériummal” – mondta lapunknak a tárca szóvivője. A pénzügyminisztérium tegnap nem válaszolt a biztosítási bevételek kiesésének pótlására vonatkozó kérdésünkre. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?