Az agrártárca szerint nemzeti parkot nem lehet előzetes megvitatás nélkül létrehozni

Duna k

Nemzeti parkot nem lehet ötletszerűen, előzetes megvitatás nélkül létrehozni – közölte a földművelési és vidékfejlesztési minisztérium kommunikációs osztálya a Dunamente Nemzeti Park tervezett létrehozása kapcsán.

A tárca felidézte, hogy a környezetvédelmi minisztérium 2023. január 19-én számolt be arról a képviselői javaslatról, amely 2024. április 30-tól a Dunamente Nemzeti Park létrehozására kötelezné a kormányt. A terv miatt a 642 csallóközi és más déli járásban működő mezőgazdasági szervezetet is tömörítő Szlovák Agrárkamara (AKS) levelet intézett a minisztériumhoz.

A kamara attól tart, hogy a nemzeti park létrehozása jelentős mezőgazdasági területeket venne el az ország éléskamrájának is nevezett Csallóközben és a Duna mentén, a termelők attól tartanak, hogy egyes területeken véget kell vetni a gazdálkodásnak.

A földművelési tárca felhívta a parlamenti képviselők figyelmét, hogy nemzeti park létrehozását, a védelmi zónák kijelölését, ennek mezőgazdálkodásra gyakorolt hatását előre meg kell vitatni minden érintett féllel, még a terv előkészítése során. A földművelésből élőknek előre tudniuk kellene, hogy ennek milyen hatásai lesznek a tevékenységükre egyes tájrészeken.

A földművelési tárca kész szakértői megbeszélésekre a kormányjavaslat elkészítése során. „Itt az idő a szakmai és a társadalmi vitára, amely arra keresi a választ, hogy vajon az országnak a már meglevő nemzeti parkokban kellene-e még jobban őrködnie a természet sokszínűségének megőrzése felett, vagy újabb nemzeti parkok mesterséges létrehozására van-e szükség, esetleg a meglévő védett övezetek bővítésére, besorolásának módosítására” – közölte Samuel Vlčan (OĽaNO-jelölt) megbízott földművelési miniszter.

Összehasonlításképpen a miniszter közölte, hogy Szlovákiában a jelenlegi kilenc nemzeti park az ország 7,5%-án terül el. „Csehországnak négy nemzeti parkja van, és az ország területének 1,5%-át teszik ki, Németországban ez 16 park és 2,7%, de például Svédországban 24 nemzeti park van az ország területének 1,6%-án. A célom, hogy szakmai vita kezdődjön a témában” – tette hozzá Vlčan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?