Az 1919-es pozsonyi sortűz

Pozsony. 1919. február 12-én Pozsonyban a demonstráló tömegbe lőttek a csehszlovák legionáriusok – a pozsonyi sortűz azonban kevéssé maradt meg az emberek emlékezetében. Csehszlovákia megalakulása után 1918. december 31-én, miután a Károlyi-kormány megkapja az Antant jegyzékét, hogy ki kell ürítenie az ún. első demarkációs vonalig az északi vármegyéket, kivonta a magyar csapatokat, és másnap, 1919. január elsején megkezdődik a Felvidék déli részének, így Pozsonynak is csehszlovák légiók általi megszállása. Ekkor Pozsony lakosságának 41 százaléka német, 40 százaléka magyar, 15 százaléka szlovák volt. A cseh csapatok bevonulását ideiglenes állapotnak tekintették.

A csehszlovák kormány által Szlovákia igazgatásával megbízott Szlovák Teljhatalmú Minisztérium Zsolnáról Pozsonyba tette át székhelyét. Simon Attila történész szerint ez az a momentum, amely arra készteti a pozsonyi magyar és német munkásságot, hogy tüntetést szervezzen. 1919. február 12-én a régi vásárcsarnok előtt, az egykori Vásár téren, (ma a Szlovák nemzeti felkelés tere) többezres tömeg gyűlt össze. A legionáriusok több oldalról tüzet nyitottak a fegyvertelen emberekre, majd szuronyroham következett, a Pozsonyt megszálló csehszlovák légió parancsnoka, Riccardo Barecca ezredes tudta nélkül. Amint értesült az eseményekről, a helyszínre sietett, hogy visszaparancsolja a katonákat a kaszárnyába, de egy Sadloň nevű közkatonája puskatussal leütötte. A sortűznek kilenc halálos áldozata, 23 súlyos, és több mint száz könnyebb sérültje volt.

„Ez nem elsősorban nemzetiségi okokból induló tüntetés, hanem a pozsonyi német és magyar szociáldemokrata párt által szervezett demonstráció volt, elsősorban szociális követelései voltak az új hatalomtól” – fejtette ki lapunknak Simon Attila. „Ez volt az első olyan jel, mely azt mutatta, hogy a csehszlovák állam, ha szükséges, akkor nagyon drasztikus és brutális eszközökkel is fellép minden olyan megmozdulás ellen, amely szerinte veszélyezteti az állam létét. Ezt a tüntetést nyilván ilyennek ítélte meg az államhatalom” – mondta a történész. „A csernovai tragédia és a pozsonyi sortűz közt párhuzam vonható. Mindkét esetben egy olyan hatalomról van szó, amely képes a saját állampolgárai ellen brutális eszközöket alkalmazni csak azért, hogy a saját igazát érvényre juttassa. Csernován a magyar hatalom adott ki lőparancsot, Pozsonyban a csehszlovák. Én azonban a pozsonyi eseményeket sokkal inkább érzem nemzetiségi ügynek, mint a csernovait. Pozsonyban ugyanis egyértelmű volt, hogy az itteni lakosokat nem csehszlováknak tekintették, hanem magyaroknak vagy németeknek, akik a csehszlovák állam ellen tüntetnek” – fejtette ki Simon Attila történész. (sán)