SX4 S-Cross: a Suzuki ezzel a hibrid SUV-vel sem okoz csalódást

Suzuki SX4
Pozsony |

A Suzuki azon márkák közé tartozik, melyek modelljeinek tesztelését mindig várom. A Vitara aktuális generációja az egyik kedvencem, bármikor szemrebbenés nélkül megvenném. Ezért is vártam az SX4 S-Cross hibridváltozatát. Ahogy dízelmotort is hiába keresnének a Suzuki kínálatában, úgy az alternatív meghajtás nélküli modellek is egyre nagyobb ritkaságnak számítanak.

Az SX4 S-Cross nem teljesen új modell a piacon. Ami a tesztautóban, és mondhatni a szlovákiai kínálatban is újdonság, az az automata váltó volt, ez ugyanis egy jó ideig hiányzott, s az SX4 csak manuális váltóval volt elérhető. 

A meghajtás

A közvetlen üzemanyag-befecskendezéses, turbótöltésű motor kis lökettérfogata ellenére is magasabb teljesítményt és forgatónyomatékot ad le, mint egy nála nagyobb blokk, üzemanyag-fogyasztása viszont jóval alacsonyabb. 

A Suzuki hibrid rendszere egy integrált indítógenerátorból (ISG) és egy 48 voltos lítiumion-akkumulátorból, valamint egy 48–12 voltos DC/DC konverterből áll. Az ISG lassításkor áramot fejleszt, amely az akkumulátorokban tárolódik. A hatékony töltési folyamat így gyakori motorrásegítést tesz lehetővé. Az automata Start/Stop rendszerrel megállított benzinmotort simábban és egyenletesebben újraindítja, míg az üzemanyag-igényes gyorsítás során az ISG saját nyomatékát használó két funkciójával (nyomatéknövelés és nyomatékkiegyenlítés) tovább segíti annak működését. Legalább is ez lenne a gyártó hivatalos magyarázata, de mit érezhetünk mindebből a gyakorlatban?

Az 1,4-es Boosterjet erőforrás hibridmeghajtással is kombinált teljesítménye 129 lóerő, a forgatónyomatéka pedig 235 Nm, s épp ennek köszönhetően érezni az SX4 S-Cross volánja mögött ülve, hogy az autó agilis. A menetdinamikát leginkább városban és országúton fogják érezni, magasabb sebességeknél ugyanis a motor már hagy némi kívánnivalót maga után. A 95 kW-os teljesítmény elég lehet, de nagyobb sebességeknél nem az. Sztrádán egyszerűen érezni lehet, hogy néhány lóerővel többet is belepréselhettek volna a motorházba. Ráadásul ha gyorsabban vezetnek, akkor az utastérbe szűrődő szélzaj is elég intenzív, a hangszigetelésnél kicsivel jobb munkát is elvégezhettek volna. 
Amit viszont meg kell dicsérnem, az a Start/Stop rendszer; a megfizethető autók kategóriájában határozottan a legjobbak közzé tartozik, végképp nem zavaró a benzinmotor állandó kikapcsolása, ugyanis éppen az újraindítása az, amit nem fognak megérezni. 

Suzuki

Manuális vagy automata?

Ezt a modellt elsőkerék- és összkerékhajtással is rendelhetik, s a hatgangos automatán kívül a hatfokozatos manuális váltó is rendelkezésre áll. Ha arra a kérdésre keresik a választ, milyen váltóval vegyék meg ezt a modellt, a válaszom aránylag egyszerű. Aki kényelemre vágyik, annak egyértelműen az automatát ajánlanám, az egyhetes tesztelés során is jól teljesített, nem igazán találtam olyan dolgot, ami miatt bírálat érhetné. Ha viszont a kényelemnél is fontosabb a fogyasztás, akkor nincs mese, a manuális mellett kell leadnom a voksot, az automatával kiegészített motor fogyasztása ugyanis valamivel magasabb. Az egyhetes átlag kerek hét literen állapodott meg, városban pedig hat liter körüli értékekre kell számítani. A legtöbb üzemanyagot viszont a motor autópályán fogja elhasználni, itt a nyolc liter körüli átlag sem számít ritkaságnak száz kilométeren. Nem mondom, hogy teljesen rossz értékek, de azért érezzük, hogy a végeredmény lehetne jobb is, különös tekintettel arra, hogy ebben az esetben, ugye, hibridről beszélünk. 

Az AllGrip-rendszer

A tesztelt autóban AllGrip elnevezésű összkerékhajtás volt. Ez a rendszer nem biztosít szüntelen összkerékhajtást, négy előre betáplált üzemmódban dolgozik. Az Auto alacsony fogyasztást biztosít átlagos útviszonyok közt, s csak akkor kapcsol összkerékhajtásra, ha csúszást érzékel. A Sport üzemmódban nagyobb nyomatékot küld a rendszer a hátsó kerekekre, s ilyenkor a motor is sokkal élénkebben reagál a gázadásra. 

A Snow üzemmód aztán a havas, poros, lefagyott utakon nyújt optimális sebességet. Végül a Lock az, amely képes kikotorni az autót a sár vagy homok fogságából. Ugyancsak a hátsó kerekekre továbbít több nyomatékot, s egyúttal korlátozza az ESP és egyéb technológiák működését. Ez a rendszer a 60 km/óránál magasabb sebességnél automatikusan átkapcsol Snow üzemmódba. 

Suzuki

Aki kis SUV vásárlásán gondolkozik és kedveli a Suzuki autóit, az mondjuk a Vitarán kívül próbálja ki az SX4 S-Crosst is. Előfordulhat ugyanis, hogy végül erre esik a végső választás. Nem ez a piacon kapható legolcsóbb összkerékhajtású autó, de közel sem a legdrágább. Még mindig egy megfizethető és jó választást jelent, hiszen a Suzuki már bizonyított az utóbbi évtizedekben. 

A járgány alapára 18 330 euró, míg a tesztelt változat ára elérte a 24 200 eurót. Csak a margóra jegyzem a végén: nálam továbbra is a Vitara marad az első számú választás. Leginkább azért, mert az SX4 S-Cross dizájnja nekem egyszerűen nem jött be, a másik ok viszont, hogy a Vitara szerintem egy fokkal kényelmesebb autó. Egyrészt a futómű beállítása, másrészt az utastérben tapasztalt kényelem miatt.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?