Pozsonyban már hidrogénhajtású buszok is közlekednek

busz
Pozsony |

A Pozsonyi Közlekedési Vállalat (DPB) lett az első, hidrogénmeghajtású buszokból álló flottával rendelkező fuvarozó Szlovákiában. Az első négy hidrogénbuszt múlt héten helyezték forgalomba.

Martin Rybanský, a DPB igazgatótanácsának elnöke elmondta, összesen 40 hidrogénbusz beszerzésére írtak ki pályázatot. „Tavaly év végén teszteltük a technológiát, és nagyon jó volt a visszajelzés. A busz fürge, modern és különösen csendes volt” – jelentette ki Rybanský. Elmondása szerint a hidrogénbusz egyike azoknak a projekteknek, amelyek egyebek mellett új zöld technológiákat próbálnak bevezetni. Az elektromos buszokhoz képest nincs szükség töltő-infrastruktúra kiépítésére a parkolókban, és üzemeltetésük értelemszerűen az áramfogyasztásra sincs negatív hatással. A hidrogén feltöltése csak néhány percet vesz igénybe.

A busz egyetlen tankolásra 500 kilométert tud megtenni, a garantált hatótávolság minimum 350 kilométer. Jelenleg a városi közlekedési vállalat saját töltőállomás-projekten dolgozik. A végleges koncepciónak a következő hónapokban kell elkészülnie.

Az első hidrogénbuszok bevezetését Pozsony főpolgármestere, Matúš Vallo is pozitívan értékeli, aki különösen a környezetbarát jelleget emeli ki. Szerinte az új buszoknak hozzá kell járulniuk a károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez és ahhoz, hogy a tömegközlekedés hatékonyabb legyen. Barbora Lukáčová, a beruházási minisztérium államtitkára szerint a főváros e tekintetben inspirációt jelenthet azon szlovákiai városok számára, amelyek próbálják népszerűsíteni a tömegközlekedést a lakosok körében. Szerinte a hidrogénbuszok használata a kassai, a trencséni és a besztercebányai régióban is indokolt lenne.

Azt, hogy mikor érkezik meg a fővárosba a többi hidrogénhajtású busz, elsősorban attól függ, milyen gyorsan tudja majd a DPB biztosítani a projekt anyagi fedezetét. Az első buszokat a vissza nem térítendő uniós forrásokból finanszírozták a közlekedési vállalat és a beruházási minisztérium között aláírt szerződés alapján. (TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?