Jeff Koons az új BMW dizájnjának megalkotója

koons
München |

Múlt szombaton, közvetlen a Müncheni Nemzetközi Autószalon (IAA Mobility 2021) előtt egy érdekes találkozóm volt Münchenben. A BMW jóvoltából a világ egyik legismertebb, ugyanakkor legvitatottabb kortárs művésze, Jeff Koons társaságában töltöttem egy estét.

A művészetek világa iránt nem különösebben érdeklődő ember számára is ismert figura lehet Koons. Egyesek a monumentális szobrait, például a lufikutyát ismerik, mások pedig talán inkább a bulvárlapok hasábjain figyelték az életét, még abban az időben, amikor Cicciolinával, azaz Staller Ilonával alkotott egy párt – csak a margóra jegyzem meg, hogy ebből az időszakból is készült egy enyhén szólva is provokatív képsorozat. 

Kétség nem fér hozzá, hogy az Amerikai Egyesült Államokból származó Koons egy remek, a világon egyedülálló kortárs képzőművész, aki valaha kifogástalan konceptuális művész volt, jelenlegi tevékenysége már viszont – szerény véleményem szerint – elmarad korábbi alkotásainak színvonalától. Kritikusai szerint a művészetnél is jobban érdekli a marketing, sokan egy képzőművészeti marketingmenedzserhez hasonlítják. 

Koons sosem tagadta, hogy a hétköznapi emberekhez akarta közelebb vinni a művészetet, mintha magasabb, művészi szintre szerette volna emelni a giccset, ezért is van tele ellentmondással a karrierje. Mindezek ellenére tény, hogy a világ leggazdagabb és legjobban fizetett képzőművészei közé tartozik. 2019-ben Jeff Koons Nyúl című alkotása, amely egyébként 1986-ban készült, 91,1 millió dollárért kelt el a Christie’s aukciósháznál. A még élő művészek elárverezett alkotásai között ez az összeg máig rekordnak számít. 
 

koons

Koons és a BMW

A világ egyik legismertebb művészének és az egyik legjobb, prémiumkategóriás autómárkájának, a BMW-nek az együttműködése nem annyira meglepő. Míg a BMW számára a kooperáció marketingszempontból hozhatja a legtöbb pozitívumot, addig Koons bizonyára a számlájára átutalt pénzösszegnek fog a leginkább örülni, bár elismerem, egy ilyen közismert képzőművésznek is nagy kihívás lehet egy teljesen új BMW dizájnján dolgozni.

Koons egyébként először 2010-ben dolgozott együtt a bajor márkával. Akkor a BMW M3 GT2 Art Car modellt alkotta meg, amely a Le Mans-i 24 órás versenyen is rajthoz állt. Bono, a U2 együttes frontembere még abban az évben azt írta a New York Times hasábjain megjelent vezércikkében, hogy Jeff Koonsnak a jövő autójának megtervezésében is részt kellene vennie. 

A BMW és a művész tovább folytatta az eszmecserét, 11 évvel később, múlt szombaton, a müncheni Pinakothek der Moderne modern művészeti múzeumban jelentették be legújabb együttműködésüket: Koons a BMW M850i xDrive Gran Coupé egy különleges kiadását készítette el. 

A luxus színvonalú műalkotás 2022 februárjában, a Frieze Los Angeles művészeti kiállításon ünnepli majd világpremierjét, amelyet követően rendkívül limitált, gyűjtői kiadásként lesz megvásárolható. Körülbelül ez minden, amit az újdonságról szombaton elárultak – ha leszámítom azt a néhány képet, amelyen a járgány apró, felismerhetetlen részleteit vagy színvilágát mutatták meg. Még azt sem lehet tudni, mennyi darabot gyártanak le a limitált szériából. 
 

koons

Autó a köztérben

Az autóról értelemszerűen maga Koons sem árult el többet. Az alacsony, sovány, nagyon kedves idős úriember benyomását keltő művésznek körülbelül két percre van szüksége ahhoz, hogy megnyerje magának a hallgatóközönséget. Mint mondta, sosem vágyott pénzre, hírnévre, csupán közelebb akarta hozni az emberekhez a művészetet. Igyekezete végül odáig jutott, hogy műalkotásai több tízmillió dollárért kelnek el. 

„Ez pedig nagyon absztrakt dolog. Az emberek látják ezeket az összegeket és a művészet áráról kezdenek gondolkozni, amire viszont én gondolok, az a művészet igazi értéke. Ez pedig életeket változtathat meg, lehetőséget ad nekem, hogy olyan életet éljek szellemileg, amilyet szeretnék. Egyszerűen jobb ember lesz belőlem ennek köszönhetően. És ez az érzés a művészet igazi értéke” – mondta Koons. 

Azt is érezni lehetett, hogy kedvesen, de azért határozottan kerüli a pénz kérdését, és nem igazán akar azzal foglalkozni, milyen összegekért kelnek el az alkotásai. A BMW-vel való együttműködést értelemszerűen izgalmasnak nevezte: „Az autó is műalkotás. Nemcsak bentről, hanem kívülről is. Minden autó egy műalkotás, a köztér része, s hozzájárul ahhoz, hogyan látjuk a külvilágot, a környezetünket.” 

Ha elfelejtjük a dollármilliókat, és kizárólag a műalkotásaira, az óriási kutyára, a tulipáncsokrot tartó kézre gondolunk, mi az, amit éreznünk kellene ezeknek a szobroknak a láttán? „Bízom benne, hogy ha megnézi egy alkotásomat, akkor kellemesen meglepődik, és olyan érzése lesz, mintha ismerné azt, amit lát. Hogy a műalkotás nem lesz távolságtartó, hanem párbeszédre fog inkább ösztönözni. Az igazán jó műalkotás egyfajta válaszjeladó. Magában az alkotásban nincs művészet. Csupán arra szolgál, hogy a szemlélő átéljen valamilyen érzést saját magában, saját magával. Ugyanis ha kapcsolatba kerül a művészettel, ha megéli az érzést, amit egy alkotás kivált, akkor azzal csak a saját lehetőségeit fogja megismerni. Azt, hogy hova juthat el, mire lehet képes. Ez a művészet. S nem biztos, hogy mindezt akkor, a műalkotás előtt állva fogja megtapasztalni, lehet, hogy csak tíz perccel később. De pontosan ez az, amire lehetőség nyílik a művészeten keresztül, megmutatni az embereknek azt, mire képesek, mit érezhetnek” – állítja Koons. 

Nem maradt sok időnk, az újságírók nyomakodtak, mindenki akart kérdezni, vagy legalább fényképezkedni. Hát hátrább vonultam. Kis termete azonnal eltűnt az emberek sokaságában. „Ebből többet már nem tudok kihozni” – mondtam magamban, s inkább elindultam a szállodába. 

Útközben az autóban azon gondolkoztam, hogy meggyőzött-e, vagy sem. Hogy művészet lehet-e egy óriási lufikutya, vagy sem. Egy biztos, hogy valamilyen szinten érzéseket vált ki a tevékenysége, s legyen az negatív, pozitív vagy semleges, az embert gondolkodásra ihleti, és lehet, hogy tényleg ez a művészet vagy műalkotás egyik legfontosabb szerepe. Az, hogy mi mutatkozik meg mindebből az új M850i járgányon, nem tudom, de egy biztos, múlt szombat után ezt az új modellt is kicsit más szemmel fogom figyelni. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?