BMW iX3: egy hét a bajor elektromobillal

ix3
Pozsony |

Nem ez az első alkalom, hogy az iX3 volánja mögé ültem, de most először használhattam a járgányt egy hétig, így lehetőségem volt igazán letesztelni az autó áramfogyasztását. 

Az iX3 lényegében egy átlagos X3, csak épp azzal a különbséggel, hogy nem rendelhetnek hozzá xDrive összkerékhajtást (ez a modell csak hátsókerék-meghajtású) és a motorházban is hiába keresnének belső égésű erőforrást. Az autó dizájnjáról és legfontosabb elemeiről már korábbi cikkemben írtam, most koncentráljunk inkább a fogyasztásra. 

Egyszerű választás

Míg a modell kiegészítő felszerelésének válogatásával órákat is eltölthetnek, a meghajtással nem lesz sok gondjuk, a BMW ugyanis az iX3-ból csak egyetlen változatot kínál. Az elektromotor jelen esetben 210 kW (286 LE) teljesítményt generál 400 Nm-es forgatónyomatékkal. A több mint kéttonnás autónak ez épp, hogy elég. 6,8 másodperc alatt éri el 0-ról a 100 km/órás sebességet, ami egyebek mellett azt is jelenti, hogy ez a bajor járgány nem lesz éppen aszfaltszaggató. 
Egyébként a meghajtás minden eleméről a BMW saját gyártású komponensei gondoskodnak, a lítium-ionos akkumulátorokat beleértve. Maga az akkumulátor 518 kilós, és 74 kWh kapacitással rendelkezik, ami a WLTP-szabvány szerint 460 kilométer megtételére elegendő. 

ix3

Nagyon jó fogyasztás

A BMW nagyon sok energiát fordított arra, hogy csökkentse ennek a villanyautónak a fogyasztását. Példaként említem csak a speciális kerekeket, amelyek körülbelül 10 kilométerrel megnövelik az autó hatótávolságát. Ennek is köszönhető, hogy különösebb probléma nélkül elérik a 17–18 kWh-s átlagfogyasztást. Ha nem tartoznak a spórolósabb sofőrök közé és szeretik a gyorsaságot, akkor az áramfogyasztás könnyen elérheti a 25 kWh-s átlagot. 
Az egyhetes tesztelés során az esetek többségében 18 és 20 kWh volt az iX3 fogyasztása, így a hatótávolság 360 és 405 kilométer között mozgott. A fogyasztásra értelemszerűen hatással van, hányan ülnek az autóban és milyen utakon haladnak. Megpakolt autóval és négy felnőttel az utastérben, autópályán, a teljes feltöltés körülbelül 320 kilométer megtételére elegendő úgy, hogy betartják az előírt 130 km/órás sebességet. Mivel az autónak nagyon jó a rekuperációja, a legjobb, 400 kilométeres hatótávolságot városban fogják elérni. 
Meg kell jegyeznem, hogy a kedvező fogyasztási értékekhez nagyban hozzájárult a jó októberi időjárás. Télen már minimum a fűtés miatt körülbelül 20 százalékkal rosszabb értékekre kell számítani. 
Ha D helyett a B fokozatot, tehát a legerőteljesebb rekuperációt biztosító üzemmódot használják, akkor az autót egyetlen pedál használatával is vezethetik, a fékpedálra rá sem kell lépniük, olyan hatékonyan fogja az elektromotor fékezni az autót. Ez persze némi gyakorlatot igényel, ám az egypedálos vezetés nagyon könnyen elsajátítható. 

ix3

A töltés nem lesz gond

Nem kell többórás programot szervezni, ha fogytán van az autóban az áram, az iX3 ugyanis nagyon gyorsan töltődik. A gyorstöltő állomások hálózata ráadásul már olyan sűrű, hogy igazán nem probléma eljutni az ország másik végére egy vagy két, legtöbb negyvenperces megállóval. 150 kW-os teljesítménnyel is tölthetik a járgányt, minimum a kezdetben. Ha az elemek 50 százalékra feltöltődnek, akkor a teljesítmény 70 kW-ra csökken, majd 80 százalék felett már csak az 50 kW-ot tartja.
Mint ahogy az áram fogyasztását, úgy a töltést is nagyon sok tényező, például a levegő hőmérséklete is befolyásolja. Én egy hét alatt négy alkalommal töltöttem az autót, s általánosságban elmondhatom, hogy egy negyvenperces töltéssel 250–300 kilométerrel is meghosszabbíthatják az autó hatótávolságát. A legkevesebb időt akkor fogják eltölteni „tankolással”, ha a töltőállomásra felmelegedett akkumulátorral érkeznek – hosszabb utak során viszont ezzel értelemszerűen nem lesz gondjuk. 
Ami a járgány árát illeti, jelenleg 67 550 euróba kerül az iX3 alapváltozata. De mivel a tesztelt járgány gazdagon felszerelt, Impressive csomagot is tartalmazott, head-up-kijelzővel, sportülésekkel vagy az összes asszisztensrendszerrel, az autó végösszege túllépte a 75 ezer eurót. Ez körülbelül annyi, mint amennyit egy jól felszerelt, összkerékhajtású dízelmotorral ellátott X3-ért fizetnének. 

Az iX3-ról korábban készült képgalériát ezen az oldalon találják. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?