A BMW kibővíti a szenci logisztikai központját

BMW
Szenc |

Bulgária, Csehország, Magyarország, Ausztria, Románia és Szlovénia BMW és Mini márkakereskedéseinek igényeit szolgálja ki a kibővített logisztikai központ, amelyet a BMW Group még 2016-ban nyitott meg Szenc mellett.

Mivel a központ eddigi 25 000 négyzetméteres alapterülete már nem felelt meg az igényeknek úgy döntöttek, további 10 000 négyzetméterrel megnagyobbítják a területet. Az átalakított központ megnyitását 2023 második felében tervezik. „Ez a raktár és logisztikai központ egyben nagyszerű alapot nyújt további tevékenységeink megvalósításához Szlovákiában, és javítja a szervizszolgáltatásaink minőségét” – nyilatkozta Oliver Rademacher, a BMW Szlovákia vezérigazgatója.

Ronny Brendler, a BMW szenci logisztikai központjának vezetője kihangsúlyozta, hogy a raktár megnyitása már hat évvel ezelőtt is jelentősen megkönnyítette a régió márkakereskedéseinek munkáját. Nagy előny, hogy a központ közvetlen összeköttetéssel rendelkezik a D1-es autópályával.

A logisztikai központ kibővítésénél méretre szabott megoldásokat alkalmaznak, ennek köszönhetően maximálisan kihasználják a BMW számára rendelkezésre álló teret. Az új csarnokban nagy töltőállomások is elérhetők lesznek a központ területén használt technika töltésére, de nem hiányoznak majd a padlóba integrált lámpatestek, a speciális tetőablakok sem, amelyek még több természetes fényt juttatnak a csarnokba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?