60. születésnapját ünnepli a Ford Mustang

Mustang
Los Angeles |

A Ford Mustang már több mint egy évtizede a világ legkelendőbb sportautója.A 2015-ös globális bevezetése óta több mint egymilliódarabot adtak el belőle, az 1964-es New York-i világ-kiállításon április 17-én tartott bemutatója óta pedig több mint 10 millió darabot.

A Mustang hosszú motorháztetőjével, rövid műszerfalával és sportos vonásaival megragadta a vásárlókat, és a kereskedőket már az értékesítés első napján 22 000 megrendeléssel árasztották el. Tekintsünk vissza a történelemben egy legenda születésére.

Erős kezdet

Az 1964-es Ford Mustangot 2368 dollárért árulták, súlya 1166 kilogramm volt, 2780 köbcentiméteres hathengeres motorral, háromfokozatú automata váltóval, padlóra szerelt váltókarral és négyszemélyes ülőhellyel rendelkezett. Azt állítani, hogy azonnal sikert aratott, enyhe kifejezés lenne. Annyira népszerű volt, hogy amikor 15 ember elárverezte az autót Texasban, a nyertes megkérte a szervezőt, hogy alhatna-e az autóban éjszakára, hogy ne adják el másnak, amíg a csekkjét ki nem fizetik.

Mustang

A Ford arra számított, hogy az első évben körülbelül 100 000 Mustangot adnak el. Az első 12 hónapban azonban 417 000 darabot értékesítettek, és az egymilliomodik Mustangot 1966-ban adták el. Nem csak az igazi Mustang fogyott nagy sikerrel. Az 1964-es karácsonyi szezonban a szülők 93 000 pedálos gyerek-Mustangot vásároltak gyermekeiknek.

Mustang

A Mustang vonzereje

Hogyan jutott el a Ford a Mustangig? Mivel a felmérések azt jósolták, hogy 1960 és 1970 között a 15–29 éves korosztály létszáma várhatóan 40%-kal fog növekedni az Amerikai Egyesült Államokban (és világszerte), a Ford egy új típusú jármű gyártását tervezte. Egy olyan járművet, amely a fiatalabb generációt szólítja meg, akiket nem érdekeltek szüleik konzervatív autói. Új, ergonomikus üléseket, padlóváltót és erős motorokat akartak.

A Ford elhatározta, hogy egy ilyen új járműnek kicsinek (457 cm-nél nem hosszabbnak), könnyűnek (1100 kg-nál nem nehezebbnek) és olcsónak (legfeljebb 2500 dolláros alapárral – a legtöbb jármű ára akkoriban 3500 dollárnál kezdődött) kell lennie. Az autó formavilágának a Ford Thunderbird alacsony profilján kellett alapulnia, négy üléssel kellett rendelkeznie, és olyan vezetési élményre volt szükség, amelyet addig egyetlen gyártó sem tudott felkínálni a vásárlóinak.

A Mustang I és II prototípusok a II. világháború legendás P-51 Mustang vadászgépéről kapták a nevüket, bár ma már a vadlovak szinonimája, és az autó „pony car” néven ismert.

A Mustang vonzerejéhez tartozott, hogy a vevő kívánságai szerint lehetett felszerelni – az egyszerű, felszereltség nélküli autótól a nagy teljesítményű vagy akár luxusautóig. A kínálatban szerepelt a Ford által valaha kínált opcionális felszereltségek leghosszabb listája.

Mustang

Módosítások sora

Születésétől napjainkig a Ford Mustangot meghosszabbították, alacsonyabbra tették, kiszélesítették és nagyobb teljesítményűvé varázsolták. Túljutott a drasztikus stílusváltozásokon, az olajválságokon, a konkurencián, és a kizárólag az Amerikai Egyesült Államokban gyártott modellből globális járművé vált (több mint 140 országban értékesítik), és Európában, Ausztráliában, a Közel-Keleten és Ázsiában is árulják. A Mustang 60 év alatt megőrizte jellegzetes vonzerejét és népszerűségét, és 2015-től a sport-autó-eladási listák élén uralkodik. Világszerte 2015-ig több mint egymillió darabot adtak el belőle, 1964 óta pedig mintegy 10 millió darabot.

Ford

Új változatok

A Ford a Mustang gyártásának 60. évfordulója alkalmából az elmúlt napokban két új változatot mutatott be Európában. Az új Mustang California Special modell, a népszerű 1968-as Special Edition előtt tiszteleg. Egyedi formatervével az amerikai nyugati parti életstílus lényegét ragadja meg. Nyolc külső színválaszték áll rendelkezésre, köztük az Iconic Silver és a Vapour Blue. A California Special változat jellegzetes oldalsó csíkokkal egészül ki. Az autón egyedi GT/CS jelvények találhatók, amelyek gyenge fényben szinte láthatatlanok, napfényben azonban mintha világítanának. A fényszórók körül fekete díszlécek vannak, a 19 colos könnyűfém keréktárcsák pedig megmunkált felületet és Rave Blue részleteket kaptak. Ezeket kiegészíti az első hűtőrácson lévő GT/CS felirat és a csomagtérfedélen lévő GT jelvény, mindkettő ugyanabban a színben.

Belül a California Special változat folytatja ezt az energikus témát a Navy Pier kárpitozás és az ébenfekete bőrülések formájában. Kéttónusú Raptor Blue és Metal Grey öltések övezik a műszerfalat, az ajtókat, a kormánykereket és a középkonzolt, fokozva az exkluzivitást. A Mustang California Special esetében az 5,0 literes V8-as motorral párosított hatfokozatú kézi vagy tízfokozatú automata sebességváltó közül lehet választani.

Mától a Mustang GT kupéhoz és kabrióhoz is megrendelhető az új Nite Pony csomag, amelyhez kézi vagy automata sebességváltó és az 5,0 literes V8-as motor is rendelhető, így az ügyfelek sötétebb megjelenést választhatnak. A csomag magában foglalja az ébenfekete színűre festett könnyűfém keréktárcsákat, a fekete tetőt, tükörsapkákat és fényszórókárpitokat, valamint fekete első és hátsó pony-jelvényeket.

MUstang
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?