Ausztria rajtunk (is) spórolna

euró
Bécs/Pozsony |

Az új osztrák kormány takarékossági intézkedései a nyugati szomszédunknál dolgozó szlovák állampolgárokat is érzékenyen érintik majd. Várhatóan csökkennek az országban dolgozó vendégmunkások külföldön élő gyermekei után járó szociális juttatások, például a családi pótlék összege.

Az osztrák kormánypártok megegyeztek abban, hogy a jövőben csökkentik a szociális juttatásokat azon Ausztriában dolgozó külföldi állampolgárok számára, akiknek a gyerekei nem Ausztriában élnek. Az új szabályok szerint a juttatást az ilyen vendégmunkásoknak a származási ország megélhetési költségeihez igazítanák, amihez az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat adatait vennék alapul. Ez azt jelenti, hogy az Ausztriában járulékokat fizető kelet-európaiak kevesebb pénzt kapnak vissza családi pótlékként, mint osztrák kollégáik, ha a gyerekük nem él Ausztriában. Az osztrák állampolgárok gyerekeinek ugyanakkora családi pótlék jár majd akkor is, ha külföldön élnek.

2016-ban összesen 273 millió eurót fizetett ki Ausztria külföldre az ott dolgozó külföldi állampolgárok gyerekeinek. Ez utóbbiak száma elérte a 132 ezret. Az egyik leginkább érintett ország épp Szlovákia. Ide 63 millió euró vándorolt – a második legnagyobb összeg –, míg például Csehországba csak 18 millió. Szlovákia esetében az intézkedés 30,6 ezer gyermeket érint. Az abszolút csúcstartó azonban Magyarország, ahová 80 millió eurót fizettek ki, összesen 39 ezer gyermeknek.

Szlovákia után a harmadik leginkább érintett ország Lengyelország, oda 38 millió eurót fizetett ki 2016-ban Ausztria, majd Románia, Szlovénia és Csehország következik. A 2017-es adatokat egyelőre nem tették közzé. Az osztrák kormány most abban bízik, hogy a megszorításoknak köszönhetően 114 millió eurót takaríthat meg. Ez azonban a bécsi költségvetés kiadási oldalának a két ezrelékét sem éri el.

Az Osztrák Néppárt már tavaly ki szeretett volna dolgozni egy hasonló jogszabályt, az Európai Bizottság azonban ellenezte a lépést. A brüsszeli testület most is megerősítette, hogy meg fogja vizsgálni az intézkedés összhangját az uniós alapelvekkel és szabályokkal.

Az új osztrák kancellár, Sebastian Kurz korábban azt hangoztatta, hogy igazságosabb lesz a rendszer, ha a külföldön élő gyermekek utáni juttatásokat a jövőben a helyi megélhetési költségekhez igazítják. Kurzék azt szeretnék, ha az ő tervezett szabályozásukat a többi tagállam is átvenné. Az előzetes tervek szerint az új szabályokat még a parlament nyári ülése előtt szeretnék elfogadni, ezek így jövő januártól léphetnek életbe. (TASR, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?