Ausztria 20 nappal meghosszabbította a szlovák határ ellenőrzését

osztrák határellenőrzés

Ausztria 20 nappal meghosszabbította a szlovák határ ellenőrzését – jelentette be pénteken az osztrák belügyminisztérium – tájékoztatott a TASR az APA hírügynökség alapján.

Ausztria október 4-én vezetett be ellenőrzést a szlovák határon, azóta 19 embercsempészt vett őrizetbe és mintegy 180 illegális határátlépést elkövető személyt tartóztatott fel. A cseh határ ellenőrzését szintén 20 nappal meghosszabbította az ország.

„A rendőrségünknek gyorsabbnak kell lennie, mint az embercsempészeknek, ezért vezettünk be ellenőrzéseket a határ egyes pontjain, mielőtt még megváltoztatták volna a migrációs útvonalakat. Az őrizetbe vett személyek száma igazolja, hogy sikeres az intézkedés ezekkel a bűnözőkkel szemben” – jelentette ki Gerhard Karner osztrák belügyminiszter.

Ausztria ellenőrzéséket tart a Magyarországgal és Szlovéniával közös határán is, emellett megerősítette az Olaszországgal szomszédos régiók ellenőrzését.

Csehország és Lengyelország már egy nappal korábban bejelentette, hogy meghosszabbítja a szlovák határ ellenőrzését, ezután Szlovákia november 23-ig tolta ki a magyar határ ellenőrzésének dátumát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?