Augusztustól lesz „miniszteri nővér”

nővér
Pozsony |

<p>Augusztus elsejétől külön osztály foglalkozik majd a nővérek és az ápolók problémáival az egészségügyi minisztériumban. Az osztályt &bdquo;miniszteri nővér&rdquo; vezeti majd, a posztra a tárcavezető Tatiana Hrindovát nevezi ki.</p>

Az egészségügyi nővérek kamarája (SKSaPA) már régóta követelte, hogy külön osztály foglalkozzon a nővérek és ápolók problémáival. „Ez a három követelésünk egyike volt, amit eljuttattunk a frissen kinevezett miniszternek” – tájékoztatta lapunkat Iveta Lazorová, az SKSaPA elnöke. A kamara bízik benne, hogy a frissen kinevezett „miniszteri nővér” végre tudja majd hajtani azokat a szükséges változásokat, amelyeket a kamara már régóta követel. „Bízunk benne, hogy ezt az osztályt a miniszter nemcsak a látszat kedvéért hozta létre, hanem tényleges hatáskörökkel látja majd el” – mondta Lazorová. Azt várják tőle, hogy a segítségével nagyobb hatásuk lesz a minisztérium politikájának az alakítására.

Lazorová szerint az új minisztériumi osztály vezetőjének a legfontosabb feladata, hogy koordinálja módszertani irányítást és az ápolói kezelések szabályait. „A nővérek szakmai szabályozása 2004 óta semmit sem fejlődött” – jelentette ki Lazorová. Ezt erősítette meg a minisztérium is, amely szerint az új osztály feladata éppen az ápolókra vonatkozó szabályozás szakmai előkészítése lesz. Ebbe beletartozik majd a nővérek, a szülészasszisztensek, az egészségügyi asszisztensek és más egészségügyi szakmák hatásköreinek a meghatározása. Hrindová a minisztérium szerint ehhez megfelelő tapasztalattal rendelkezik.

A „miniszteri nővér” pozíciójának létrehozására már 2000-ben ígéretet tett Tibor Šagát akkori miniszter, de ezt sem ő, és azóta egyetlen utódja sem váltotta valóra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?