Átrendeződés az ellenzéki sorokban

Andrej Kiska
Pozsony |

Ismét Andrej Kiskát bírálta Peter Pellegrini kormányfő, aki szerint a távozó elnök lusta, és minden lépése mögött politika van. Közben egyre gyarapodik azok száma, akik Kiska pártjában politizálnának.

 

Peter Pellegrini kormányfő támadó hangnemben reagált a leköszönő államfő leendő pártjának eredményére. Az AKO közvélemény-kutató ügynökség 10,8%-os támogatottsága Pellegrini szerint szép eredmény, „de úgy vélem, pusztán a politikai paletta aprózódik tovább, nyolc helyett kilenc ellenzéki párt lesz” – közölte Pellegrini. Kijelentette, Andrej Kiska lustaságból nem ment el a normandiai partraszállás évfordulójára rendezett ünnepségekre. Szerinte Kiska külföldön rossz hírét kelti Szlovákiának. Arról hallgatott, hogy a brit nagykövetség őt, és nem az államfőt hívta meg az ünnepségre jóval azelőtt, mielőtt Vlagyimír Putyin orosz elnök Oroszországba invitálta volna.

A leköszönő államfő sikere a smeres politikusok mellett az ellenzék kedélyét is fölborzolta. Igor Matovič kijelentette, az AKO adatai, mely 5,7%-os támogatottságot mért az OĽaNO-nak, nem fedik a valóságot. Szerinte erre a legutóbbi parlamenti választásokkor is volt példa.

A napokban az OĽaNO-ból a Progresszív Szlovákiába távozott Alan Suchánek. Matovič szerint frakciójukban jó ideje nem volt aktív, s Suchánek attól tartott, a választási listán előnytelen helyet kap. Jóval nagyobb gond Matovič számára, hogy a pártja kulcsfigurája, Veronika Remišová is a Kiskához való átlépést fontolgatja. „Már a legközelebbi munkatársait is megmérgezte, ideje lenne döntést hoznia” – zárta Matovič. Kiskához csatlakozhat Marek Hattas Nyitra, és Miroslav Kollár, Galgóc polgármestere is. (TASR, ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?