Átlagos burgonyatermés, alacsony értékesítési árak

burgonya
Pozsony |

Az utóbbi napok esőzései az ország több régiójában is fékezték a burgonya betakarítását, a szakemberek szerint azonban idén átlagos termés várható. A gazdáknak elsősorban az alacsony értékesítési árak okoznak gondot.

„Ami az idei termés mennyiségét illeti, a termelők nem panaszkodhatnak, a többségük átlagos terméssel számol. Persze, ez gazdagabb is lehetne, ha nem ütötték volna fel a fejüket a gombabetegségek. A minőséggel sincsenek gondok, csupán néhány régióból jeleztek kisebb-nagyobb problémákat” – nyilatkozta lapunknak Jana Holéciová, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) szóvivője. Szerinte a gazdáknak a legnagyobb fejfájást az alacsony értékesítési árak okozzák, és elképzelhető, hogy emiatt a jövőben visszaeshet a termelői kedv, vagyis tovább csökken a gumós termőterülete.

A Statisztikai Hivatal szerint a burgonya termelői ára idén augusztusban csaknem 13 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A hivatal legfrissebb előrejelzése azzal számol, hogy – a korai érésű burgonyát nem számítva – idén nagyjából 156 ezer tonnányi burgonyatermés várható Szlovákiában, ami nem egész 4 százalékkal kevesebb a tavalyinál. Az átlagos hektárhozam idén 24,5 tonna körül mozog, ami 2,1 tonnával több a tavalyinál. Hogy idén mégis valamivel kevesebb burgonyát takarítanak be, az azzal magyarázható, hogy a tavalyihoz képest csaknem 11 százalékkal kisebb területen, 6,4 ezer hektáron termesztették a gumóst. Csak összehasonlításképpen: 1989-ben 55 ezer, 2000-ben 27 ezer, 2018-ban pedig 7,8 ezer hektárnyi volt a burgonya termőterülete Szlovákiában.

Szalay Mihály magyarbéli gazda szerint az ő esetében az idei termés lényegében a tavalyihoz hasonló, a gondok az árakkal vannak.

„A termést jónak vélem, az értékesítési árak azonban zuhantak az előző évihez képest. Ez a kisebb és nagyobb csomagolásra, a mosott és mosatlan burgonyára egyaránt érvényes. Kilogrammonkénti 13–14 centes árról beszélhetünk áfa nélkül a mosatlan, 25 kilós csomagolás esetében. Az elmúlt évben ennél mindenképpen magasabbak voltak az árak”

– mondta el Szalay. A gazdák számára ezek az árak rendkívül előnytelenek, hiszen a kilónkénti előállítási költségeket nem képesek 35 cent alá szorítani. A legnagyobb üzletláncok, a csomagolás nagyságától függően ugyanakkor már 35–40 centért kínálják a burgonya kilóját a vásárlóknak.

Matej Korpáš, az SPPK sajtóosztályának a munkatársa szerint jelenleg sok helyütt a kiadós esők hátráltatják a termelőket a burgonya betakarításában. Korábban azonban épp a csapadékhiány okozott gondot. „Az öntözésre az egész vegetációs időszak folyamán szükség van. Igaz, mostanában nem kellett annyit öntöznünk, mint egy évvel korábban, de azért így is sok vizet használtunk el. Az idei betakarítást október végig minden bizonnyal befejezzük. Az árak későbbi alakulásáról egyelőre nem lehet beszélni, hiszen azokat az európai piac határozza meg” – mondta Szalay.

„Az Európai Unió egészét tekintve is átlagos burgonyatermésre számíthatunk. A koronavírus-járvány miatt válságos évről beszélünk, szerencsére két jobb évet tudhatunk magunk mögött, a burgonyatermesztők így még rendelkeznek bizonyos tartalékokkal, ugyanakkor már most jelezték Brüsszelnek, hogy kártérítésre lesz szükségük” – tette hozzá Jana Holéciová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?